,,Stratégiai nyugalom”: ismeretlen ,,valamik” repülnek Magyarország felett

Csütörtök éjjel pilóta nélküli katonai felderítő drón maradványait találták meg Zágrábban, a gép keleti irányból érkezhetett, és Magyarország légterén is keresztül repülhetett. A horvát elnök szerint a drón több mint 40 percig repült hazánk felett. A Honvédelmi Minisztérium szerint péntek délben is átrepült ,,valami” Magyarország felett.

Tegnap megszólalt a Honvédelmi Minisztérium a Magyarország légterén is keresztül átrepülő, csütörtök éjjel Zágrábban lezuhant szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgéppel kapcsolatban. A HM közleményében azt írja:

,,Egy, a légtérben a radarképernyőn időnként érzékelhető repülő tárgyat észlelt a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata 2022. március 10-én az éjszakai órákban Magyarország légterében. A repülő eszköz, mint később beigazolódott egy TU-141 típusú drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban kiképzési légicélként alkalmaztak. Ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett”.

Majd azzal folytatják, hogy ,,a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékeltük. Magyarország légterébe – Románia légterét érintve – Csengernél lépett be. A hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva, az az ország légteréből távozott”.

,,Sajnos az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt hazánk légterében, most az észak-keleti országrészben. Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle légijárművet ott nem találtak”

– áll a közleményben.

A közlemény szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is felvette a kapcsolatot horvát partnerével és a szomszédos országok képviselőivel.

Hozzátették, az eset körülményeit folyamatosan vizsgálják, az információkat egymással megosztják.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »