Szabadulószobával is várják az érdeklődőket Kiszomboron

Kiszomboron idén nyáron élénk közösségi élet zajlik, sok önkormányzati szervezésű programon vehet részt a lakosság, ezeken kívül az egyik helyi civil szervezet főleg a gyermekeknek, gyermekes családoknak kínál szórakozási lehetőségeket.

Milyen nyári programokat szervez a honismereti kör tagsága a fiatalok, gyermekek számára?

Endrész Erzsébet, a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör vezetője: ,,A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör minden évben törekszik az ifjúság, a gyermekek programlehetőségeit bővíteni, akár a családoknak hirdetett nyári programokon keresztül. Tavaly az egyik program például nyári titokláda-keresés volt a határban, melyben honismereti feladatokat kellett megoldani a családoknak, és ezen keresztül ismerkedtek a község határával.

Az iskolával mindig is élénk volt a kapcsolatunk, korábban, a pandémia előtt szerveztünk honismereti vetélkedőket az alsó és a felső tagozatos gyerekeknek is. Vajda Ágnes igazgatóval való megbeszélés alapján, jelenleg Prónai Éva az összekötő kapocs ebben a kapcsolatban.

Egyébként minden programunkon gyermekek is részt vehetnek, akár a kora nyári tűzugrás vagy az öt hétig tartó útvesztő. Most meghirdettünk gyermekeknek sütőgyurmából ékszerkészítést és lovaglási lehetőséget.

A szabadulószoba ötlete Prónai Évától pattant ki, és mi természetesen felkaroltuk, anyagilag is támogatva a kezdeményezést. És ez a program is szól a családosoknak, gyermekeknek természetesen. Köszönettel fogadtuk, hogy az önkormányzat a Helytörténeti Gyűjtemény pincéjének egy részében lehetőséget adott erre most második évben is.

Örülünk, ha az ifjúságnak, gyermekeknek, családoknak kicsit bővíthetjük a szabadidő eltöltésének palettáját.

Miben más az idei szabadulószoba, mint a tavalyi?

Prónai Éva, a Kiszombori Dózsa György Általános Iskola tanára: ,,A történetet és a korosztályi ajánlást tekintve nem mondható az idei pálya a tavalyi folytatásának, hiszen ebben az évben a fiatalabbaknak kívántunk kedvezni. Az ajánlott korosztály és létszám: 8/10 év – 16 év és 4 fő. Plusz egy szülő, vagy 18 év feletti kísérő szükséges. Más a történet, a hangulat, a feladatok típusai és nehézsége. Egy azonban közös: idén is igyekeztünk tartalmas, megfizethető, élményalapú szórakozási lehetőséget biztosítani a családoknak, és a tesztcsapatok elmondása alapján ez sikerült is.”

Kiknek ajánljátok a szabadulószobát?

P.É.: ,,Mindenkinek, aki érez magában egy kis kihívást intuitív énjének előcsalogatására. Biztosan állíthatom, hogy a feladatok megoldása, a rejtélyek megfejtése a kísérő szülők számára is érdekesek és izgalmasak lesznek. Azért, mert ez a szabadulószoba gyerekeknek készült, még nem jelenti azt, hogy a felnőttek unatkozni fognak. Természetesen a korosztályi ajánlás nincs kőbe vésve. Ha akad olyan ember, aki 16 éves elmúlt, szemezgetett már a szabadulószobákkal, de még nem merte ezt élesben bevállalni, és inkább valami kezdő pályával szeretné kezdeni, hogy átélje a szabadulás izgalmát és élményét, az ő számára is tökéletes választás az idei szobánk. Maguk a feladatok nem nehezek, de kreatív, logikus gondolkodást igényelnek. A nehézségi szint biztosítja a felhőtlen szórakozást a fiatalok számára, ami pedig a felnőtteknek izgalmas lehet, hogy kipróbálhatják, mennyire tudnak gyermekké válni, lenyúlni intuitív énjük mélyére.”

Tudjuk, hogy a nagyvárosok szabadulószobái nyomós összegbe kerülnek, itt mik a feltételek?

Endrész Erzsébet: ,,Körünk célja, hogy nyújtson élményt, szórakozási lehetőséget, ezért minimális adomány révén tudnak bejutni a szabadulószobába, egy csoport 2500 Ft adományt ajánlva tud részt venni a játékban.

A kalandra vágyók az oldalon üzenet küldésével egyeztethetnek időpontot.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »