Szándékosan okozott balesetet

[ad 1]

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy 44 éves hódmezővásárhelyi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a 44 éves hódmezővásárhelyi B. Balázs 2015. március 3-án 15 óra 30 perc körüli időben a 47-es számú főúton Hódmezővásárhely felől Székkutas felé haladt lízingelt személygépkocsijával. Egy egyenes útszakaszon öngyilkossági szándékkal átrántotta a kormányt a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő járművel. Az autó sofőrje elrántotta a kormányt, de nem tudta elkerülni a balesetet, könnyebben sérült meg.

Az igazságügyi szakvélemények szerint B. Balázs ittasan vezette járművét, a vele szemben közlekedő autósnak esélye sem volt az ütközés elkerülésére.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntettének kísérlete, járművezetés ittas állapotban vétsége és rongálás bűntette miatt indított büntetőeljárást a 44 éves férfi ellen. A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek megküldte.

(police.hu)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink