📺 Szekeres Krisztián lett Kiszombor alpolgármestere, civilek nélkül, csak egy bizottsággal működik a testület

Kedden tartotta ünnepi alakuló testületi ülését a kiszombori képviselő-testület. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) átalakítása nagy vitát kavart, ennek értelmében csak az egy kötelező bizottság működik a testület alatt, külsősök nélkül, vagyis csak képviselők kerültek bele.

A polgármesteri program ismertetése során Szirbik Imre elmondta: 4 év után folytathatják a közös munkát. Polgármesterként minden kiszomborit szolgált, ezt kívánja folytatni, majd felsorolta, miket szeretne megvalósítani:

  • a nyertes pályázatok befejezése, pl. a KTSZ épület felújítása, ide eszközbeszerzés,
  • bölcsődei hitel törlesztése tovább,
  • az önkormányzati feladatok magas szintű ellátása,
  • a belterületi csapadék-hálózat-, út- és járdaprogram folytatása,
  • a Vályogos tó vízpótlásának megoldása,
  • új urnafal a temetőben,
  • önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése,
  • idősek otthona előkészítése
  • a Rónay kúria előtt közösségi tér létrehozása,
  • a Rónay kastély állagmegóvása, pályázati lehetőségek felkutatása,
  • a kerékpárút befejezése Szeged felé, a 43-as főút felújítása,
  • Bursa Hungarica, óvodai- és iskolakezdési támogatás, tűzifa-támogatás biztosítása továbbra is.

Az SZMSZ módosítása kapcsán Csanádi Ferenc képviselő módosító indítványt adott be. Az ülésen kifejtette: több bizottság létrehozását javasolja, a mostani módosítás inkább visszalépés lenne, ráadásul 5 főről 3 főre csökkenne a tagok száma. Mindössze egyetlen bizottság lenne, de annak a jogai is csorbulnak. Felhívta rá a figyelmet, az elmúlt években sehol nem szűntek meg bizottságok a környéken, hasonló településeken (pl. Maroslele, Földeák), de Kiszomboron igen.

Gácsi Zoltán jegyző azt mondta, nem találtak két külsőst tagnak. Felhívta rá a figyelmet, a pénzügyi bizottság semmiben nem dönt, csak előkészítő, javaslattételi jogai vannak, a testület dönt végül, milyen határozatok születnek.

Szekeres Krisztián szerint való igaz, hogy ezt megelőzően több bizottsággal vontak be civileket, de nincs döntési jogkörük a bizottságoknak. A képviselők elmondhatják a civileknek ugyanúgy a témákat, felvetéseket, majd a testület előtt előterjeszthetik a képviselők, ha van valami jó ötlet. Szirbik Imre felidézte, hogy ő 2002-től 2019-ig volt bizottsági tag, de korábban se látta értelmét a bizottságoknak, mert a testület döntött végül. Meglátása szerint, mivel őket megválasztották a lakosok, fel tudják vetni az üléseken a civilek ötleteit, javaslatait.

Balázs Tibor szerint szükség volt a 2 külsősre, nem szabadna 3 fővel működtetni ezt az egy bizottságot. Végül 4 nemmel elutasították Csanádi Ferenc módosítását, az eredeti anyagot pedig 4 igennel elfogadták.

A titkos zárt ülésen Szekeres Krisztián lett az alpolgármester, aki társadalmi megbízatású lett, míg Szirbik Imre ezentúl főállású polgármesterként látja el feladatait.

Az ülés a Hárman a változásért oldalon visszanézhető:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »