Szeptembertől 12, illetve 6%-os béremelést kaptak az Alföldvíz dolgozói

A kormány a 2014-es országgyűlési választások előtt felfedezett egy szavazatmaximalizáló csodafegyvert, amihez azóta is ragaszkodik, pedig pár év leforgása alatt több stratégiai ágazatot sodort a tönk szélére és teljes kiszolgáltatottságba: ez a rezsicsökkentés. Az Index hosszabb cikket közölt az országban működő vízszolgáltatókról, így a Makón és a környéken szolgáltató Alföldvízről is.

A céginformációs rendszerre hivatkozva azt írják: az Alföldvíz Zrt. 12 milliárd forintos árbevétel mellett mínuszos üzemi eredménnyel és 5,4 milliárdnyi tartozással zárta a tavalyi évét.

Az Alföldvíz Szakszervezet már többször demonstrált az alacsony fizetések miatt. Telefonon elérték Miskéri Lászlót, a szervezet titkárát, aki elmondta: végül sikerült elérniük, hogy

idén szeptembertől béremelést kapjanak a dolgozók (alacsonyabb fizetési szinten 12, magasabbon 6 százalékot), de fogalmuk sincs, miből fogja ezt kigazdálkodni a cég,

amelynek anyagi helyzete páratlanul rossz. A béremelés után sem lesz egyébként valami rózsás a fizetési helyzet, Miskéri elmondása szerint

sokan 130-140 ezer forintért dolgoztak, ezt emelték meg most tizenpárezer forinttal.

A szórás különben elég nagy az ágazaton belül, az anyagilag jobb helyzetű állami szolgáltatóknál (a 40-ből 5 ilyen van) jellemzően jobbak a fizetések, a fővárosi vízműveknél például 400 ezer forint bruttó körül alakul az átlagbér, míg a szegényebb cégeknél nem éri el a 300 ezret (mindkét adatot felfelé torzítják a magas vezetői bérek).

Az Index teljes cikkét itt lehet elolvasni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink