Adományokat gyűjtöttek a makói Návay-sok
A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium tanulói is lelkesen készültek az ünnepekre: a diákbizottság szervezésében idén is adományokat gyűjtöttek, így csokoládét, ruhát, játékokat

Csütörtökön Farkas Éva Erzsébet a makói közfoglalkoztatottakhoz látogatott el, hogy megköszönje nekik egész éves munkájukat. A polgármester nem érkezett üres kézzel.
Napok óta találgatják a makóiak, hogy mi készülődik több gyalogátkelőhely mellett. Lassan már mindegyik helyszínen kirajzolódik, hogy mit is telepítenek.
A földrajz OKTV II. fordulójába jutott Tari Endre, a Makói József Attila Gimnázium 12.A osztályos tanulója – adta hírül az intézmény. Az Országos Középiskolai Tanulmányi
A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.
Lázár János volt a vendége a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsornak. A Frizbi TV YouTube-csatornáján pénteken este lesz látható a teljes beszélgetés, de az előzetesből néhány dolog kiderült.
Elkészült a 4413-as, Algyő-Maroslele összekötő út 3,3 milliárd forintos felújítása – számolt be róla a napokban a Vásárhelyi Televízió. Furcsa módon nem volt átadó ünnepség, pedig nagyon szépen felújították az utat.
Mint az ismert, megszűnik a határellenőrzés Románia szárazföldi átkelőin is, ez érinti Kiszombort és Nagylakot is. Azonban van egy további hozománya, erről Farkas János, Magyarcsanád polgármestere beszélt.
Történelmi léptékű beruházás küszöbén Maroslele – jelentette ki oldalán Drimba Tibor, a község polgármestere és néhány fotót is feltöltött, amelyen tárgyalópartnerivel látható.
Pénteken döntöttek a megyei közgyűlésben az alelnökök fizetéséről. Mágori András megyei elnök bérét 1.170.000 forintról 2.356.000 forintra emelték a törvényeknek megfelelően. Az alelnököknél a közgyűlés dönthet, hogy az elnök bérének hány százalékát adják meg 70-90% között és a Fidesz természetesen a lehető legtöbbet javasolta.