Több év után elkezdődik az úttest javítása a hódmezővásárhelyi Réz utcán

Fejes Péter képviselő a Réz utca lakóit hívta össze, az utcafórumon a lakók szinte minden házat képviselve jelentek meg. Fejes Péter, majd Farkas Andrea az önkormányzat képviseletében vázolták fel azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek a már évek óta meglévő és megoldatlan problémára kínálnak megoldást – adta hírül a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata.

Hangsúlyozták, a város nehéz anyagi körülményei jelenleg nem teszik lehetővé, hogy a legoptimálisabb megoldást finanszírozni tudja. Ehhez az utca lakóinak anyagi, fizikai hozzájárulására lenne szükség.

Ez ellen 3 – lakó tiltakozott, jelezve, hogy más utcákat enélkül újított fel az önkormányzat. Az önkormányzat képviselői jelezték, hogy a felújított utcák is csak egy réteg aszfaltszőnyeget kaptak, se új vízelvezetést, se új útalapot nem. Ugyanezt a lehetőséget tudja felajánlani most is az önkormányzat.

Mivel a Réz utca igen keskeny, nyílt csapadékvíz elvezető rendszer kialakítása több helyen is lehetetlen. Végül mindenki egyetértett abban, hogy az első és legfontosabb feladat, a zárt csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése. A komplett útépítést, így a magas kivitelezési költségek miatt, csak több évre bontva lehet megvalósítani.

Első lépésként készül egy tervdokumentáció a komplett felújításra. A csapadékvíz elvezetését az önkormányzat még ebben az évben megpróbálja megoldani, de ehhez további egyeztetéseket kell lefolytatni. Amennyiben a zárt rendszerű csapadékvíz csatorna megépül, utána az ALFÖLDVÍZ az ivóvíz nyomvonalat helyreállítja. Amennyiben nem kerül sor a csapadékvízelvezetés kiépítésére, az ALFÖLDVÍZ a nyomvonalat akkor is helyre állítja.

A tervek elkészülte után, várhatóan augusztus végén újabb utcafórumon vitatják meg a folytatást. Szinte mindenki átérezte a közös megoldás fontosságát és hozzászólásokkal segítették a közös munkát.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink