Több fejlesztést is ígért a Maros-partra Farkas Éva

Felújítják és funkciót kap a vadászház, valamint kerékpárút fog levezetni a Maros-partra – hangzott el a polgármester és Székely Ildikó lakossági fórumán csütörtökön. Még a Lonovics sugárúton üresen álló, egykori árvaház épülete is szóba került.

Farkas Éva arról beszélt, hogy a Hagymatikum bővítése elkészült, így más turisztikai fejlesztések felé fordulnak, pl. a Maros-partra. Ide 5 kilométer hosszan terveznek kerékpárutat 1,1 milliárd forintért és ez már elbírálás alatt van. Az üresen álló, folyamatosan romló állagú vadászház felújítására elkészült a kiviteli terv és egy öko látogatóközpont lenne, a Maros környezeti kultúráját bemutatva. Ennek kialakítása 470 millió forintba kerülne.

Rátért arra, hogy a körzetben található Kálvin- és Hold utcai óvodák felújítást kapnak, illetve új kültéri játékokat. A Lonovics sugárúti egykori idegosztály, illetve árvaház épületére készítettek látványtervet, szociális lakóhelyek létesülnének, de ehhez még nem találtak befektetőket.

Székely Ildikó annyit tett hozzá, hogy ha a lakók szeretnék, akkor a Bajcsy lakótelepnél létesülne egy futópálya és új kamerákat helyezne ki, valamint új lámpatesteket.

Egy középkorú férfi arra panaszkodott, hogy a Liget utca végén, a töltés előtt kevés a parkoló, két oldalt állnak az autók az MVM volt ügyfélszolgálati irodája előtt, de az sem ritka, hogy a kerékpárúton. Egy idős hölgy arra panaszkodott, hogy a szelektív kukákba vegyes hulladék is kerül, ketten pedig szóvá tették, hogy sűrűn kell zöld zsákért bemenniük a városházára, ráadásul nem a portára, hanem az emeletre. Felmerült az is, hogy a Révai-Liget utcák sarkán egy elég problémás család zavarja a hétköznapokat. A szóba került problémákat felírták az önkormányzat munkatársai és helyszíni kivizsgálást ígértek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink