Újabb jótanács: akik most érettségiznek, ne teszteljék a teraszokat hétvégén

Akik a jövő héten érettségiznek, ne teszteljék a teraszok nyitvatartását – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán elmondta: a következő hetekben 1159 helyszínen 111 750 diák érettségizik majd.

Az Oktatási Hivatal már közzétette honlapján, hogy egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban csak ajánlott – közölte az államtitkár.

A most induló vizsgaidőszakban 72 303 középiskolás érettségizhet, továbbá 39 447-en tehetnek még legalább egy tárgyból érettségit, ők nem most végeztek. Összesen csaknem 400 ezer vizsgát teljesítenek az érettségizők, 121 tárgyból 67 446-an tesznek vizsgát emelt szinten, 183 tárgyból 322216-an pedig középszinten.

A már érettségizettek közel 10 500 ismétlő- vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek, az előre hozott vizsgák száma összesen 25 821, a szintemelő vizsgáké 14 568, továbbá együttesen 2740 a pótló- és javítóvizsgák száma – sorolta Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár az érettségizőktől azt kérte, hogy ne teszteljék a teraszok nyitvatartását az előttünk álló hétvégén, ehelyett inkább pihenjék ki magukat, minimalizálják a fertőzésveszélyt és rendszerezzék a tudásukat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink