Valódi digitális oktatást indít a makói Első Szorobán Alapítvány

Szerintük a távoktatás nem attól lesz távoktatás, hogy rámondjuk, hanem attól, hogy tervezett úton halad, kellően interaktív, informatív. Az alapítvány tájékoztatása szerint egy vállalkozás nagyobb összeggel támogatta őket, amiből ezeket a célokat valósítanák meg.

Vajda József, az alapítvány elnöke oldalunknak elmondta, kuratóriumi döntés mellett, a szorobán népszerűsítésére fogják használni a pénzt. A kialakult járványhelyzet ellenére lehetőséget kívánnak biztosítani céljainak teljesítésére: okulva az első hullám fejetlenségéből és az otthon tanulás kényszeréből, valódi és nem mondvacsinált távoktatást szeretnének megvalósítani.

Vajda József, a makói szorobánkészítő a japán tévéképernyőkön már többször is szerepelt

Tájékoztatása szerint ennek tárgyi feltételei (szofverek, hardverek) részben adottak már, ezeket kell kiegészíteni. Ugyanezt a rendszert fel tudják használni a pedagógusoknak szóló OnLine előadások szervezésére, lebonyolítására. Ezeknek az előadásoknak egy részét rögzíteni is fogják, majd feldolgozás után visszanézhetővé teszik.

Terveik között szerepel több matematikai eszköz bemutatása, olyan céllal, hogy az abakuszok felé haladnak és azon belül a szorobán felé csúcsosodjon ki az ismeretszerzés. Így a régi korok és a különböző kultúrák eszközein is bárki megtanulhat számolni.

Szeretnék, ha mindkét irányba működne a kommunikáció: gondoskodnak arról, hogy az előadás közben is, de a végén biztosan lehessen kérdezni, kiegészítést kérni.

Október elején a Makói Levéltár udvarán tartottak foglalkozást

Az Első Szorobán Alapítvány az adók 1 %-át is fogadni tudja, évről évre nő a támogatók köre, így az összeg is, azt a jogszabályban foglaltak szerint használják fel. Tájékoztatásuk szerint azért jó egy gazdálkodó szervezetnek őket támogatni, mert lehetőség van az adóból költségként elszámolni a támogatást és legalább látszik, hogy mire költik, nem csak úgy elmegy adóba.

Vajda József hozzátette, két távoktatási tanfolyamuk is van, igen népszerűek, az egyik pedig akkreditált, azaz államilag elismert. A kisebb lélegzetvételú tanfolyam pont a rövidsége, hatékonysága miatt erősen látogatott. A 30 órás, akkreditált pedig a tananyag mélysége, a gyakorló feladatai miatt népszerű főleg a pedagógusok körében. A tanfolyamaik egyébként nyitottak, bárki elvégezheti, nem csak pedagógusok.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink