​Nőverés miatt mondták ki bűnösnek a volt berettyóújfalui Fidelitas-elnököt

Az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság megállapította, hogy Tikász Ferenc 2019-ben egy koncerten ittasan bántalmazott egy nőt, ezért a bíróság őt garázdaság, könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében bűnösnek találta. A vádlottat, 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős.

Tikász Ferenc és a sértett V. Beáta konfliktusa egy berettyóújfalui fórumra vezethető vissza, ahol a nő a helyi jobbikos Gál László mellett érvelt amikor az épülő börtönkórház veszélyeire hívta fel a figyelmet. Vele szemben ült Tikász Ferenc, aki nem szólt hozzá a vitához, de fotókat készített későbbi áldozatáról. Az pedig csak később derült ki, hogy a nőverő Tikász, a berettyóújfalui HACS tagja, munkaszervezeti vezetője, azonban a rendőrök rá sem kérdeztek, hogy ez mégis milyen szervezet, amikor ezt Beáta a kihallgatáson jegyzőkönyvbe mondta. A HACS egyébként a helyi önkormányzat által felllított akciócsoport, ennek az egyik egységét vezette a nőverés idején Tikász, aki akkoriban a helyi Fidelitas elnöke is volt.

Ez volt az előzménye annak, ami aztán a debreceni Főnix csarnokban, a Majka-koncerten történt márciusban. Beáta 13 éves keresztfiát kísérte el az előadásra, majd a koncert végén a ruhatárhoz igyekeztek.

Ekkor lendült akcióba Tikász, aki válogatott sértéseket üvöltött a nő irányába. 

Piszkos Jobbikos kurva, szopd le Gál Laci f…át!

Ilyen válogatott sértéseket üvöltött Tikász Ferenc. 

Mivel Beáta azt feltételezte, hogy nem áll le a káromkodásnál, elkezdte telefonjával videózni a férfit. 

Nézd meg a Jobbikos buzikat!

– szidalmazta tovább a nőt, és ekkor a mobiltelefon felé ütött, a készülék kiesett a nő kezéből és egy közepes erejű ütés érte a homlokát. Mindez egy 13 éves gyerek jelenlétében zajlott, élete első koncertjén.

Ami viszont legalább ennyire elképesztő, hogy a nagy tömeg ellenére, mindössze egy biztonsági őr kelt a sértett védelmére. Beáta elmondása szerint Tikász ezt követően az őrrel is vitatkozott, mondván miért ,,véd egy jobbikost”.

A Magyar Hang szerint a vádlott vélhetően politikia kapcsolatait használhatta fel a nyomozás lassítása érdekében. Hiába volt ugyanis videófelvétel és tanú a bántalmazásról, a rendőrség először megpróbálta lerázni Varga Beátát. Azt javasolták neki, hogy a bántalmazás miatt magánvádas eljárást indítson, így viszont a sértettnek kellett volna bizonyítani a vádat, nekik pedig nem kellett volna az üggyel foglalkozniuk. A nő azonban panaszt tett, ezután alakult közvádas garázdasággá az ügy. Amiben aztán hónapokig semmilyen előrelépés nem történt.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »