Moderna-vakcina jött Csongrád-Csanád megyébe

Moderna-vakcina érkezett ma Csongrád-Csanád megyébe, ahol első körös oltásként 1200, míg második körös oltásként 1700 regisztrált páciens kaphatja meg a háziorvosától a koronavírus elleni védőoltást – közölte pénteken a megyei kormányhivatal.

Arra kérik a háziorvosokat, hogy ha még van a praxisukban idős, kismama, vagy krónikus beteg, akkor mindenképp részesítsék előnyben őket. A kórházi oltópontokra ugyanakkor továbbra is nyitva áll az online időpontfoglaló, az eeszt.gov.hu oldalon.

– A héten Szputnyik, Sinopharm és AstraZeneca érhető el, valamint azoknak, akik csütörtökön erről kaptak SMS-t, a Pfizer-vakcina is. Utóbbinál azokat értesítették, akik a legrégebben, jellemzően március elejéig regisztráltak. Emellett zajlik a 16-18 évesek első körös, valamint a tanárok második körös oltása is. Minél többen beoltatják magukat, annál több ember egészségét tudjuk megóvni – hangsúlyozta dr. Juhász Tünde kormánymegbízott.

(Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Facebook oldala)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »