A nap képe
Így várjuk a turistákat Makón: térdig ér a gaz a Hagymaház előtti parkban, a sétány mellett.
Így várjuk a turistákat Makón: térdig ér a gaz a Hagymaház előtti parkban, a sétány mellett.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kishaszonjármű az M43-as autóút Románia felé vezető oldalán, a 42-es kilométernél, Makó külterültén – közölte a katasztrófavédelem vasárnap délután fél 2-kor.
174 éve hunyt el Wesselényi Miklós, az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteleti tagja, az 1838-as pesti árvíz – árvízi hajósa.
Második alkalommal rendeztek motoros napot Makón. A programok egész szombaton zajlottak, az egyik leglátványosabb a kétkerekűek felvonulása volt.
Kübekháza polgármestere bejelentette, nem indul el a júniusi választáson, valamint a képviselői sem jelöltetik magukat. Molnár elmondása szerint kell egy új vezetés, friss erő, fiatalok.
Elkezdte országjárását Magyar Péter, a napokban Békés megyében járt. A Telexnek azt mondta, hogy a Mi Hazánk alelnöke, Dúró Dóra heti rendszerességgel egyeztet Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével.
94 éve született Szentesen Zsoldos Péter, magyar sci-fi-író és zeneszerző.
Két műszaki mentéshez hívták a megye tűzoltóit csütörtökön.
Leitner Szilárd, a Lokálpatrióták képviselőjelöltje az elmúlt napokban beszélgetett a lakossággal és az oldalán megosztotta, melyek a főbb problémák Makón.
Holnap, április 20-án rendezik a II. Makói Motoros Napot. Délelőtt a gyermekek is felvonulnak, valamint Győrfi Pál is előadást tart, délután lesz a hagyományos motoros felvonulás, a nap pedig koncertekkel zárul.
Mint azt tegnap megírtuk, felújítja a makói önkormányzat a Bartók épületet, hogy oda tudjon költözni a Kálvin óvoda, szintén egy felújítás miatt. A Makói Csípős cikke alá egy érdekes hozzászólást tett közzé Kotroczó Béla, a bartókos szülők jogi képviselője.
Mint azt megírtuk: felújítják a Kálvin Téri Óvodát és nagy meglepetésre az ovisok a volt Bartók iskola épületébe költöznek, amit pont azért zártak be, mert túl korszerűtlennek találtak. A költözésről szerdán tájékoztatták a szülőket és a dolgozókat.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egy határozatot tett közzé az oldalán, amiből kiderül, hogy több ellátás is szünetel a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ székhelyén, Vásárhelyen.
2012 novemberében Szócska Miklós, akkori egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt Hódmezővásárhelyen, hogy integrálják, egy közös intézményben működik tovább a makói és a hódmezővásárhelyi kórház.