
Kimagasló eredményeket értek el a Kerisek országos versenyeken
A Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium több ágazatban is indított végzős tanulót az SZKTV (Szakma Sztár) és az OSZTV (Országos Szakmai Tanulmányi
A Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium több ágazatban is indított végzős tanulót az SZKTV (Szakma Sztár) és az OSZTV (Országos Szakmai Tanulmányi
A makói önkormányzat kizárólagos tulajdonosa a Lonovics sugárúti, 20 éve üresen álló épületnek. Múlt héten eldőlt, hogy eladásra kínálják. A Lonovics sugárúti egykori idegosztály, illetve
Régi vágya teljesült a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjainak, pedagógusainak azzal, hogy megkapták a már nagyon várt, 9 személyes kisbuszt. Pénteken Ambrus
A makói Fidesz a belvárosi római katolikus temetőben emlékezett a kommunizmus áldozataira vasárnap délelőtt. A program szerint néma tiszteletadással emlékeznek, de a Facebookra csupa mosolygós képet sikerült feltölteni.
A Maros alacsony vízszintjének köszönhetően egy középkori monoxylon, vagyis egy darab fatörzsből kivájt csónak maradványai kerültek felszínre Arad közelében. Járókelők lettek figyelmesek folyóparti séta közben
Szirtes Ági vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat, a makói önkormányzat elismerését szombaton Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester adta át a Hagymaházban. A makói képviselő-testület
A makói önkormányzat 2013 óta minden évben segíti a Magyar Vöröskereszt jószolgálati munkáját, az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan most is 10 ezer darab hagymatikumi fürdőbelépőt adományoztak a szervezet részére, így segítve ezzel a véradás népszerűsítését.
A szerdai testületi ülésen tisztáztak egy fontos kérdést a hatalmas szállítmányokkal kapcsolatban, amelyekből még öt halad át Makón. Mindeközben az első csütörtök éjszaka indult tovább a városból.
A miniszter, országgyűlési képviselő tegnap töltötte be ötvenedik életévét. A nagy eseményt csütörtökön ünnepelte barátai és ismerősei több száz főre rúgó körében a Fekete Sas
Szűk egy hónappal ezelőtt arra hívtuk fel a figyelmet, a kupakok gyűjtése jelentősen visszaesett, amióta mindenki viszi vissza a palackokat, a makói kupakgyűjtő pedig nem a legjobb helyre, a fürdőhöz került. A téma a szerdai testületi ülésen is szóba került.
Egy olvasónk kereste meg a Makói Csípőst a napokban és több problémát is jelzett a Hagymatikum működésével kapcsolatban. Ezeket továbbítottuk a fürdő vezetésének, cikkünkben pedig olvashatják a panaszáradatot és a reakciót.
48 másodpercet kapott az adóforintokból fenntartott Makói Városi Televízióban Magyar Péter EP-képviselő, Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök és a Tisza Párt hétfői fóruma.
Ha jól tudom, akkor magára 100 millió forint közpénzt költő, Lázár János helyi embereként eljáró polgármester asszonynak azt még nem sikerült megoldani, hogy ne legyen arzénos a vízvezeték Makón is – fogalmazott hétfői, makói fórumán Magyar Péter EP-képviselő, a Tisza Párt elnöke.
Ne csak Lázár János 50. születésnapjára menjen el Farkas Éva, álljon ki a makóiak mellett, a kormányzati elvonások ellen is! – fogalmazott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, EP-képviselő Makón, a víztorony mellett tartott fórumán hétfőn délután.