Dobogós helyezések a makói erőemelőktől
Az elmúlt időszakban két nemzetközi versenyen is szerepeltek a MR Power Sportegyesület versenyzői – számolt be róla a csapat.
Az elmúlt időszakban két nemzetközi versenyen is szerepeltek a MR Power Sportegyesület versenyzői – számolt be róla a csapat.
A 15 ezer forint értékű vásárlási utalványokat november 15-től adják át személyesen a városrészek képviselői minden 65 év feletti lakos számára – tájékoztatta a makói nyugdíjas klubok vezetőit Farkas Éva.
A Bács-Kiskun vármegyében robbanásszerűen terjedő magas patogenitású madárinfluenza járvány indokolta, hogy e vármegyében és Csongrád-Csanád vármegyében is nagy arányban bővítsék a védő- és a megfigyelési körzeteket – közölte múlt hét csütörtökön a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Több álláshirdetés is olvasható a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ oldalán. Ezek többsége a vásárhelyi székhelyintézménybe szól, de van néhány makói is, igaz, szülészorvos
Sok véradóhőssel találkozhattunk ezen a héten, Makón, többel is, mint reméltük – adta hírül a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala.
A munkanélküliségi ráta 2023 utolsó negyedévében elérte, majd a rá következő negyedévekben meghaladta a 4%-os értéket Csongrád-Csanád megyében – olvasható a TOP 100 Csongrád-Csanád vármegye gazdasága 2024 című kiadványban.
Évek óta hagyomány, hogy a Szirbik Miklós Egyesület tagjai november 9-én mécsest gyújtanak az 1956-os forradalomra emlékező kopjafák előtt. E napon érkeztek meg ugyanis Makóra azok a szovjet harckocsik Szegedről, amelyek formálisan is véget vetettek a makói forradalmi eseményeknek – számolt be róla az egyesület.
Tegnap a pára, köd miatt beragadt a hőmérséklet és az eddigi szezon leghidegebb éjszakája volt. Átlagosan nagyjából 4 fokkal volt hűvösebb hajnal, míg a napos
Az akadémistákkal felálló Szeged-Csanád Grosics A. II-től szenvedett vereséget a Makó FC a megye I-ben. A makóiak így a hatodik helyen állnak a 12 csapatos bajnokságban.
Ma kezdődött a Héttorony Fesztivál, amelyen többek között nép- és világzenei koncerteket, kiállításokat, beszélgetéseket rendeznek Makovecz Imre építész tereiben. A Héttorony Fesztivál történetében először nem Budapesten, hanem Makón, a Hagymaházban rendezzük meg a 2024-es programsorozat gálaműsorát.
Mint azt tegnap megírtuk, felújítja a makói önkormányzat a Bartók épületet, hogy oda tudjon költözni a Kálvin óvoda, szintén egy felújítás miatt. A Makói Csípős cikke alá egy érdekes hozzászólást tett közzé Kotroczó Béla, a bartókos szülők jogi képviselője.
Mint azt megírtuk: felújítják a Kálvin Téri Óvodát és nagy meglepetésre az ovisok a volt Bartók iskola épületébe költöznek, amit pont azért zártak be, mert túl korszerűtlennek találtak. A költözésről szerdán tájékoztatták a szülőket és a dolgozókat.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egy határozatot tett közzé az oldalán, amiből kiderül, hogy több ellátás is szünetel a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ székhelyén, Vásárhelyen.
2012 novemberében Szócska Miklós, akkori egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt Hódmezővásárhelyen, hogy integrálják, egy közös intézményben működik tovább a makói és a hódmezővásárhelyi kórház.