
Tóth Gabi lép fel a makói városnapokon
Keresni sem lehetett volna Tóth Gabinál megosztóbb előadót, mindenesetre bejelentették, hogy ő fog koncertet adni a makói városnapon, méghozzá május 10-én, este 8 órakor.
Keresni sem lehetett volna Tóth Gabinál megosztóbb előadót, mindenesetre bejelentették, hogy ő fog koncertet adni a makói városnapon, méghozzá május 10-én, este 8 órakor.
A vizes élőhelyek leggyakoribb ragadozó madara a barna rétihéja, mely a Körös-Maros Nemzeti Park védett területein is sokfelé előfordul. Ezekben a napokban már megfigyelhetjük látványos
Kávási Mihály, aki 10 évig volt a makói kórház egyik igazgatója egy hosszabb levelet adott át Lázár Jánosnak címezve az országgyűlési képviselő makói irodájában. Ezt
A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium növendékei évről évre kiemelkedően teljesítenek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV). Idén két tanuló is remekelt a
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel – egy férfival, annak lányával és élettársával – szemben, akik tavaly ősszel egy megyebeli kistelepülésen kiraboltak egy
Kávási Mihály, – aki 10 évig volt a makói kórház egyik igazgatója, 18 évet töltött az egészségügy különböző posztjain, két masters fokozatú egyetemi diplomával rendelkezik
Hét új látványossággal gazdagodik a szarvasi Mini Magyarország makettpark húsvétkor – közölte a turisztikai létesítmény az MTI-vel. Mint írták, alig egy hét múlva megtekinthető lesz
Gyertyagyújtás a makói kórház betegeiért és orvosaiért címmel hirdettek szombat estére politikamentes megmozdulást a makói intézményhez. Így is történt, ugyanis beszédek sem voltak, de nagyjából
A több volt makói játékossal felálló Sándorfalvától kapott ki a Makó FC a megye I-es felsőházi rájátszás soros fordulójában szombaton.
Idén is megtartotta a Cégek Piaca elnevezésű pályaorientációs napját a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium. Összesen 21 cég állított ki és a hetedikes, nyolcadikos diákokat, illetve a Keri tanulóit várták.
Kávási Mihály, aki 10 évig volt a makói kórház egyik igazgatója egy hosszabb levelet adott át Lázár Jánosnak címezve az országgyűlési képviselő makói irodájában. Ezt
Kávási Mihály, – aki 10 évig volt a makói kórház egyik igazgatója, 18 évet töltött az egészségügy különböző posztjain, két masters fokozatú egyetemi diplomával rendelkezik
Gyertyagyújtás a makói kórház betegeiért és orvosaiért címmel hirdettek szombat estére politikamentes megmozdulást a makói intézményhez. Így is történt, ugyanis beszédek sem voltak, de nagyjából
Követett-e el jogsértést Farkas János, Magyarcsanád fideszes polgármestere azzal, hogy az önkormányzat buszával ő maga szállította azokat a küzmunkásokat, akiknek munkaidőben lejárató politikai szórólapokat kellett