70 embert feljelentettek a kijárási tilalom megszegése miatt, hét üzletet pedig bezárattak

Az operatív törzs mai tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy megkezdték a védelmi intézkedések ellenőrzését.

Az elmúlt este és éjszaka gyér volt a szabadban tartózkodók száma. 273 ember ellen szabálysértési szankciót szabtak ki, közülük 70 embert feljelentettek a kijárási tilalom megszegése miatt. Öt személy megsértette a kutyasétáltatási szabályokat, amikor 500 méternél messzebb mentek a lakóhelyüktől.

– közölte Kiss Róbert.

Hét esetben intézkedtek a rendőrök az üzlet bezárásra mellett, mert megszegték a szabályokat. Budapesten egy VI. kerületi sörözőt 30 napra bezárattak, mert 7 óra után is nyitva volt és ott öten voltak, akik alkoholt is ittak, őket pedig feljelentették. Egy Fiuemi úti presszóban négy vendéget találtak, akik közül hárman ittak is, ráadásul a pultos nem jól viselte a maszkot. Ezt is bezárták 30 napra. 

Mint ismert, a kijárási tilalom miatt este 8 és reggel 5 óra között, mindenki köteles lakó, vagy más szálláshelyen tartózkodni. Ha van munkáltatói igazolása az este 8 után történő kinn tartózkodásra, akkor azt a rendőrök felszólítására át kell adni.

(Kiemelt fotó: koronavirus.gov.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink