? A Jobbik szerint a bankok és a multik is segíthetnének a bajba jutott munkavállalókon

Az Orbán kormánynak volt ideje arra, hogy éjfél előtt egy perccel megerőszakolja a választási törvényt, volt ideje arra, hogy a nemzeti ünnepen több milliós bírsággal sújtsa Jakab Pétert az igazság kimondásáért, volt energiája arra is, hogy bankoknak és multiknak kedvezzen, csak egy valamire nem volt ideje, hogy a munkavállalók létérdekeivel foglalkozni – jelentette ki Z. Kárpát Dániel online sajtótájékoztatóján.

A Jobbik országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt most nagyon sokan kerültek elképesztő bizonytalanságba.

A turizmusban és a vendéglátóiparban dolgozók vagy már nem is kapnak fizetést, vagy annak összege jelentősen csökkent, miközben számláikat ugyanúgy kell fizetniük, mint korábban.

– mondta Z. Kárpát Dániel, aki szerint a Jobbik által kidolgozott magyar munkahelyvédelmi alapba minden olyan multinacionális céggel és bankkal befizettetnének pénzt, amelyek az elmúlt években rekordprofitokat értek el Magyarországon.

Éppen ezért elszántak vagyunk, hogy jövő héten a parlamentben artikuláljuk a bajba jutott honfitársaink létérdekeit, hiszen ha ezekre a problémákra nem talál megoldást a kormány, akkor az nem nevezheti magát sem nemzetinek, sem kereszténynek, sem pedig jobboldalinak.

– zárta sajtótájékoztatóját Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

91 éve hunyt el Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink