Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.
Még a huszadik században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása.
Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván napjának előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény azonban, hogy a ma is élő szokás a kereszténységet messze megelőző korokból ered. A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát, amit aztán a hanyatlás féléves periódusa követ.
Nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát, vagyis a legrövidebb éjszakát adja.
Magyarországról nézve a nyári napforduló idején a Nap 66° magasan delel, s csaknem 16 órán keresztül tartózkodik a horizont felett.
A nyári napforduló (június 21.), az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi szokás kapcsolódik hozzá.
A magyar nép szokások szerint a kereszténység felvétele óta Szent Iván éjjeléhez (június 24.) kötik a nyári napfordulót.
