A nap témája: Az EU-bírósági főtanácsnok szerint uniós jogot sért a STOP Soros

A civil szervezetek külföldi támogatását érintő magyar jogszabály a tőke szabad mozgása korlátozásának minősül, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának több rendelkezését is sérti, ezért nem egyeztethető össze az uniós joggal – ismertette az európai uniós bíróság elé került ügyek előzetes megvizsgálásával megbízott főtanácsnok indítványát a luxembourgi székhelyű uniós bíróság.

Az ügy előzménye, hogy Magyarország 2017-ben a külföldi szervezetek „átláthatóságáról” szóló törvényt fogadott el, amelynek nyomán az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az uniós bírságon.

Campos Sánchez-Bordona spanyol főtanácsnok indítványában úgy vélekedett, hogy az említett feltételek a tőke szabad mozgása korlátozásának minősülnek, az adatok megkövetelt közzététele pedig beavatkozásnak minősül a magánélet és a személyes adatok védelmére vonatkozó, valamint az egyesülési szabadsághoz való jogba, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája biztosít.

A főtanácsnoki indítvány nem köti a bíróságot, a testület csak most kezdi meg az ügy tárgyalását.

A főtanácsnok véleménye nem kötelező az Európai Unió Bírósága számára, de az esetek döntő többségében a bírák az előzetes iránymutatás alapján döntenek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »