A szülők vitája odavezetett, hogy egy gyermek nevelőszülőkhöz került, másik kettőt az apjuk vette magához

A Csongrád Megyei Főügyészség jelzésére a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala három veszélyben levő kiskorú védelembe helyezése felől intézkedett – közölte az ügyészség.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben foglalt kötelezettségei alapján a Csongrád Megyei Főügyészség jelzéssel élt az illetékes járási hivatal felé három, veszélyhelyzetben levő kiskorú kapcsán szükséges intézkedések megtétele céljából.

A jelzés alapjául egy hódmezővásárhelyi nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, valamint férjével szemben kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntette miatt indult eljárások szolgáltak. A büntetőeljárásokban felmerült adatok szerint a szülők között hosszabb idő óta fennálló konfliktus a gyermekek előtt zajlik, a férj évek óta ittasan trágár kifejezések mellett vitatkozik feleségével, illetőleg tettleg is bántalmazza őt amellett, hogy életveszélyesen is rendszeresen megfenyegeti.

A folyamatos viták a férj és a feleség között 2020 januárjában odavezettek, hogy a nő egy mintegy tizennyolc centiméter pengéjű késsel több alkalommal mellkastájon szúrta férjét, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett hódmezővásárhelyi lakásukban.

A cselekményekkel összefüggésben a nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg a férjével szemben kapcsolati erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványozta a férj távoltartásának elrendelését a feleségtől, míg a Csongrád Megyei Főügyészség jelzéssel élt a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala felé a büntetőeljárásokban felmerült körülményekre figyelemmel, a három kiskorú kapcsán szükséges gyermekvédelmi intézkedések megtétele érdekében.

A főügyészség jelzésére az illetékes járási hivatal ideiglenes hatállyal az egyik kiskorút nevelőszülőnél helyezte el, míg a két másik kiskorú vonatkozásában védelembe vétel iránti eljárást folytat amellett, hogy a vér szerinti édesapjuk vette magához őket.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink