A tisztifőorvos szerint kicsi a koronavírus-járvány esélye Magyarországon

Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak.

A szakember az M1 vasárnapi műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírusos megbetegedés tünetei hasonlóak az influenzához, és azért is nehéz az elkülönítése, mert Magyarországon éppen most influenzajárvány van. A koronavírus azonosítása laboratóriumi módszerekkel lehetséges, és ennek feltételei már megvannak Magyarországon – mondta Müller Cecília.

Hozzátette: influenzaszezonban előfordulnak koronavírusos megbetegedések, de ez most valami egészen új. A szakemberek vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét, kutatják terjedését. Továbbá működik a megerősített járványügyi figyelőrendszer.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: figyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra, javasolt a minél többszöri kézmosás és a „tüsszentési etikett” betartása.

Kérdésre válaszolva a szakember azt mondta: a vírus csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

(MTI, kiemelt kép: Yasushi Kanno / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »