A Munkáspárt szerint a küszöbön álló háború egy eszköz, hogy a tőke féken tartsa a saját lakosságát

A Munkáspárt makói szervezete minden hónapban egyszer a piac Deák Ferenc utcai bejáratánál találkozik a lakókkal, hogy aktuális témákról beszélgessenek. Szabó Jenőné, a párt megyei elnöke elmondta, hogy tegnap, azaz január 29-én a Közel-Keleti konfliktusra hívták fel az emberek figyelmét. (Fotó: archív)

A törökök hadsereget küldtek Líbiába év elején, ahol polgárháború dúl Kadhafi elnök megölése óta. A németek felhívására folyamatosan jönnek a menekültek Európa felé, Trump pedig arra utasította az amerikai hadsereget, hogy öljék meg az iráni hadsereg egyik vezetőjét.

A Munkáspárt szerint a kapitalizmus lételeme a háború: a tőke működésének lényege, hogy több nyereségre akar szert tenni. Ez határozza meg a tőkés országok politikáját, a kapitalizmusban pedig a legnagyobb profitot a hadiipar, a gyógyszeripar és a kábítószerkereskedelem hozza.

A kommunista párt szerint a háború arra is eszköz, hogy féken tartsák a lakosságot, elvonják a figyelmet a belső társadalmi konfliktusról. Úgy vélik, a pénz utáni hajszát a szocializmus megszünteti, mert nem a pénzt, hanem az embert tekinti a legfontosabbnak. Ezáltal a tartós békét a szocializmus hozhatja el.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink