Hitelközvetítőnek adta ki magát egy nagylaki nő, 15 millió forintos kárt okozott

Huszonegy embernek összesen több mint 110 millió forint hitelt ígért egy nagylaki nő. Az ügyfelek közel 15 millió forintot fizettek neki ügyintézési díjakra, de senki nem jutott pénzhez. A csalás és más bűncselekmények miatt indult ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

Csalással, személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsít a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy nagylaki nőt. A 31 éves I. Tünde 2017-ben és 2018-ban osztrák és német bankok hitelközvetítőjének adta ki magát és interneten vette fel a kapcsolatot ügyfeleivel. Kezelési költség, fordítási díj és egyéb ügyintézési költségek címén kért pénzt a nála jelentkezőktől. Emellett a személyes adataikat és bankszámlaszámukat is elkérte, tárolta. Huszonegyen összesen több mint 110 millió forint hitelt szerettek volna felvenni, ezért közel 15 millió forintot utaltak át a nőnek. Volt olyan ügyfél, egy újkígyósi nő, aki 1 millió 800 ezer forinthoz szeretett volna hozzájutni, de közel ennyit, kis híján 1 millió 600 ezer forintot több részletben ki is fizetett ezért. Egy budapesti nő pedig 3 millió forint hitelt szeretett volna, és közel 2 millió forintot utalt át az ügyintézés költségeire.

A csalás sorozatnak országszerte vannak károsultjai, Békés megye mellett Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Heves megyéből, valamint Budapestről is voltak olyanok, akik kapcsolatba kerültek a nagylaki nővel. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 31 éves I. Tünde ellen indult büntetőeljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. február 4-én továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink