Felfüggesztett börtönt kaptak a K-vitamin megtagadásával gyermekük halálát okozó szülők

L. Csabát másfél év fogházbüntetésre, de próbaidőre felfüggesztve, L. Adát egy év fogházbüntetésre, de két évre felfüggesztve ítélte a bíróság, miután hathetes csecsemőjük K-vitamin hiánya következtében kialakult agyvérzésben 2013-ban meghalt – számolt be az Index az elsőfokú tárgyalásról, amin a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a házaspárt.

A vádat az ügyész a két nappal korábbi tárgyaláson módosította át emberölés vétségéről. Az általa ismertetett szakértői vélemény szerint a baba K-vitamin hiányos késői csecsemőkori agyvérzés következtében kialakult légzési- és keringési elégtelenségben halt meg. Az agyvérzést spontán vérzés indította le, ami a K-vitamin hiánya miatt nem állt el.

A lap azt írja, a bíró az ítélet indoklásában azt mondta, mindkét vádlott szubjektív beállítottságú, főképp L. Csaba, aki kritikus szemlélettel áll a világ dolgaihoz, nehezen enged a saját álláspontjából. Kiemelte, a házaspár viszonyában nem ütközik ki nagy fölé-alárendeltségi viszony. A bíró szerint bár a pár a terhesség alatt járt védőnőnél és terhesgondozáson is, de az egészségüggyel szembeni kritikai hozzáállás és bizalmatlanság végig ott volt.

A bírói indoklás szerint a párt tájékoztatták a K-vitaminról még a szülés előtt, de ezt a szülők elutasították. A szülés után minden egészségügyi vizsgálatot „a gyerek érdekében” szintén elutasítottak. Így aztán nem gondoskodtak a K-vitamin beadásáról a baba öt napos korában sem, úgy gondolták, a természetes anyatejes táplálás elegendő.

„Ez a bírósági megállapítás, ami köszönőviszonyban sincs a vádlotti védekezéssel”

– mondta L. Csabáéknak a bíró, aki szerint minden tanú ugyanazt mondta: a vádlottak következetesen azt kommunikálták nekik a baba halálát megelőzően, hogy a baba nem kapott K-vitamint, nincs szüksége rá. Ez szemben áll azzal, amit a tárgyaláson állítottak, hogy egyáltalán nem tudtak a vitamin szükségességéről.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink