A nap témája: Évek óta nem nőttek úgy az árak, mint most

4,7 százalékkal voltak magasabbak az árak átlagosan idén januárban, mint egy évvel korábban. Ez nemcsak hogy az elemzői várakozásoknál is magasabb inflációs adat, de évekre visszamenőleg sem láttunk hasonlóan magas számot.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül

  • a sertéshúsé 27,6,
  • a párizsi, kolbászé 17,4,
  • az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8,
  • a cukoré 8,4,
  • a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.

A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.

Az infláció már túl van azon a toleranciasávon (3 százalék plusz mínusz 1 százalék), amelyet a Magyar Nemzeti Bank meghatározott magának. A forint pedig amúgy is gyenge, szerdán soha nem látott szintre gyengült a hazai valuta, az euróval szembeni árfolyam 340,4 forintig esett, és csütörtök reggel is 340 fölött volt az árfolyam.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink