A szakszervezet szerint embertelen körülmények vannak a Continental makói üzemében

A munkavállalók becsapására és „embertelen munkakörülményekre” hívja fel a figyelmet a Continental gumigyár makói üzemében a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.

A szövetség elnöke, Radics Gábor szerint a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. üzemében a cégvezetés arra próbálja rábeszélni a munkavállalókat, hogy kérjék munkaszerződésük közös megegyezéssel történő módosítását munkaidejük, és ezzel a fizetésük felére csökkentésére.

Radics szerint az érintett dolgozókat a cég HR-esei egyesével győzködték a közös megegyezés előnyiről, és úgy tudja, 90 százalékuk végül bele is ment az alkuba, „mert a gyárban azt suttogták, „azokat rúgják ki először, akik nem írnak alá”.

A szakszervezet szerint azonban az cég nem tudja garantálni, hogy a most részmunkaidőbe kényszerítettek nem vesztik majd el hamarosan szintén a munkahelyüket, mint a járvány kezdete óta leépített kétszáz másik munkavállaló. A szabadságok túlnyomó részét ugyanis már kiadták, a munkavállalók megtartására szolgáló állami bértámogatásra pedig Radics tudomása szerint nem pályázott a gumigyár makói telephelye.

„Embertelen munkakörülmények”

A szakszervezet közleménye kemény kritikákat fogalmaz meg a Continental AG makói telephelyén biztosított munkakörülményekkel kapcsolatban is, ami szerintük a cégcsoport más magyarországi üzemeiben példátlan.

A részmunkaidőben tovább dolgozók panaszai főleg a járvány elleni védekezéshez kapcsolódnak. Erre hivatkozva

  • zárta le vagy vitte el a közös helyiségekből a hűtőszekrényeket a vezetés, „így az otthonról hozott uzsonnák, ebédek egész nap a már most 30 fokra forrósodott üzemben aszalódnak”,
  • vagy zárta be az öltözőket és a zuhanyzókat. „Vagyis, a nehéz fizikai munkát végző gumigyárosok a piszkos, izzadt, esetleg fertőzött munkaruhában mennek haza.”

„Egyszerűen érthetetlen, ami a makói gyárban történik, miközben a céghálózat többi üzemegységében az emberi méltóságot megőrizve és a munkavállalók biztonságát, kényelmét szem előtt tartva külön apparátus van a higiéniás feltételek biztosítására. Makón viszont arra van az apparátus, hogy azonnal lecsapjon azokra, akik – az erre kijelölt ellenőrök szerint – megszegik a szigorú védekezési előírásokat. Figyelmeztetés nélkül azonnal büntetnek és a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését helyezték kilátásba.”

– áll a közleményben, amely szerint a Makói Gumiipari Szakszervezet többször felszólította a cégvezetést: vegyen példát a cégcsoport, a Continental AG többi magyarországi üzeméről, bánjon emberségesen és tisztességesen a dolgozóival.  De a makói gyár vezetése rendre figyelmen kívül hagyja a szakszervezeti aggodalmakat és javaslatokat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink