A Genk egykoron ünnepelt makói-ferencszállási kapusa, Köteles László két évvel ezelőtti visszavonulása óta menedzserként dolgozik, és lehet, hogy megszervezi a vasárnapi ligát – derül ki a Nemzeti Sportnak adott interjújából.
– Szeptemberben tölti be a harminchatot, ilyen korban még védhetne, ehhez képest már két éve visszavonult. Valójában miért?
– Mert a pályafutásom vége vesszőfutás volt, nem is bánom, hogy így alakult – válaszolta a Nemzeti Sportnak Köteles László, aki a belga Genknél éveken át ünnepelt sztár volt, a Bajnokok Ligája-csoportkörbe is „bevédte” együttesét. – Utolsó egyesületem a patinás FC Köbenhavn volt, oda úgy érkeztem kétezertizennyolcban, hogy előtte fél évig nem játszottam – rossz állapotban kerültem Dániába. Az első meccsem után mondtam is a szakmai stábnak, szeretnék edzeni, erősíteni, hogy formába hozzam magam, aztán megsérültem, és kész, minden eldőlt. Visszagondolva arra az időszakra, sajnos hoztam néhány rossz döntést, bizonyára a menedzserem is, jóllehet akkoriban már foglalkoztatott a visszavonulás gondolata.
– Olyan kapusmúlttal, mint amilyennel büszkélkedhet, egyetlen belga élcsapat sem hívta?
– Amikor két éve véget ért a genki korszakom, sokat cikkeztek rólam a belga újságok, az egyesületek tudták, hogy nincs csapatom, de senki sem hívott, ez az igazság. Ráadásul Belgiumban mindenütt a fiatalítás került előtérbe, amivel egyébként semmi gond, ez a világ rendje.
– Magyarországról, az NB I-ből sem keresték?
– De. Klubnevet hadd ne mondjak! Második számú kapusnak szerződtettek volna, azt meg nem akartam. Fixen ülni a kispadon, és csak felvenni a pénzt… Engem ez nem motivál. A versenyhelyzet, az igen! Ha lobog a láng, mindenre képes vagyok, akkor tudok igazán jó teljesítményt nyújtani, ha viszont nem, megette a fene az egészet, én így működöm.
– Profi pályafutása lezárása óta futballmenedzserként dolgozik – hogy megy az üzlet?
– Egy temesvári sráccal közösen működtetjük a cégünket, rengeteget melózunk. Az út elején járunk, ez még a befektetési időszak. Noha vannak úgymond kész játékosaink, elhatároztuk, hogy az egészen fiatalok útját igyekszünk egyengetni a profivá válásig, illetve majd azt követően is, s nem azon ügyködünk, hogy más, nálunk jóval tapasztaltabb menedzserektől elmarjuk a labdarúgókat.
– Szokott még zenélni?
– Hobbiból igen. Sajnos nem jut sok idő a DJ-pult mögötti kiteljesedésre, de azért nem hagytam veszni a szakmát, az elektronikus zenében kiemelkedő alaknak számító Bokee-val dolgozom együtt. Ő a Balkán legismertebb lemezlovasa, a kilencvenes években eleinte rádióknál dolgozva építette fel a karrierjét. Van, hogy egy demón elküldöm neki a hangokat, a ritmusokat, ő visszajelez, min kellene változtatnom, aztán ha összerakunk egy jó számot, továbbítjuk a kiadóknak. Lesz, ami lesz.
– Nem hiányzik a profi futball?
– Karrierem szinte minden pillanatát élveztem, gyönyörű emlékeket őrzök róla, de most is kerek az életem, a tizennyolc éves koromban megismert lány időközben a feleségem lett, Genkben lakunk, dolgozom, van hobbim. Egy vasárnapi liga mindenesetre birizgálja a fantáziámat, egy héten egyszer szívesen odatenném magam a futballpályán. Most, hogy beszélünk róla, szerintem meg is szervezem.
(nemzetisport.hu)
