? Rója István Makó díszpolgára lett és dr. Buzás Pétert is köszöntötték

Az elmúlt években Makó előző polgármesterére kígyót-békát kiáltott a jelenlegi fideszes városvezetés, a József Attila Gimnázium korábbi igazgatóját pedig megalázták egy testületi ülésen pár éve, de a mai augusztus 20-i ünnepség róluk is szólt. Rajtuk kívül köszöntötték még Gáspárovics Jánost és dr. Tiszlavicz Lászlót.

Dr. Buzás Péter 2020. március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetésben részesült. Mindszenten született 1952-ben, majd a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett és kertészeti szakképesítést szerzett. A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán jogászként diplomázott. 1974-ben került a Makói Városi Tanácshoz. 1994-ben az MSZP felkérésére polgármesterjelöltként indult és nyert. Később még négyszer választották újra, így ő töltötte a legtöbb időt a város élén Makó történelme során. 2006-ban országgyűlési képviselő lett, Csongrád megye közgyűlésében öt cikluson át tevékenykedett. Kapcsolata Makovecz Imrével már az első ciklusában megkezdődött, de a legtöbb épület az utolsó években (2010-2014) valósult meg.

Rója Istvánt a makói képviselő-testület zárt ülésen választotta díszpolgárrá. A Bajza iskolában kezdte pályafutását földrajz-testnevelés szakos tanárként, majd kollégiumi nevelőként dolgozott a Keriben. 1995-től 2017-ig a gimnázium igazgatója volt. Vezetése alatt a diáklétszám emelkedett és az intézmény a város oktatásának zászlóshajójává vált.

Gáspárovics János a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata, dr. Tiszlavicz László a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetést kapott március 15-én – őket is köszöntötték.

A Szent István Napi ünnepséget élőben közvetítettük Facebook oldalunkon:

Augusztus 20-i ünnepség Makón

Közzétette: Csípős – 2020. augusztus 20., csütörtök

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink