[ad 1]
Hírportálunk exkluzív interjút készített a Genk Makón született, ferencszállási kapusával.
Régóta elkerültél már Ferencszállás, Makó és Szeged környékéről is. Mikor van alkalmad hazajönni, mikor voltál utoljára itthon?
Nyáron járok haza csak, egyszer-egyszer a válogatott szünetben haza tudok jutni 2-3 napra, de az nagyon ritka. Sok mindentől függ. Karácsony másnapján meg fordulónk van, úgyhogy az ünnepeket is itt töltjük. A téli szünet csak 5-6 napos, azt teljes pihenéssel, kikapcsolódással töltöm, nem szoktam hazautazni.
Ha jól számoltam, akkor a hatodik szezonodat kezdtek meg a Genknél. Az elmúlt évek alatt milyennek ismerted meg a belga embereket, mennyivel másabb ott az életfelfogás mint itt?
Igen, hatodik évem, és hetedik szezonom itt kint. Roppant barátságosak a belga emberek. Nyugodtak, mosolyognak… Ezek viccesnek hangzó dolgok, de így van. Ebben természetesen közrejátszik a gazdasági háttere az országnak… Hatalmas a különbség Magyarország és Belgium között!
Ha úgy alakul, hogy távoznod kell a Genktől, tervezed -e hogy hazajössz és ,,levezetsz” valamelyik klubnál?
A futballban soha nincs lehetetlen és soha ne mond, hogy soha, de jelen pillanatban nem tervezem és nem szeretnék a magyar bajnokságban futballozni.
Néhány napja töltötted be a 31. életévedet és még egy válogatottság sincs a neved mellett. Szerinted lesz még rá lehetőséged?
Mint előbb említettem, soha ne mond, hogy soha, de most nem látok rá esélyt…
Mit vársz az Észak-Írek elleni meccstől?
Mint magyar, remélem nyerünk és szurkolok a csapatnak, de megmondom őszintén, nem igen szoktam követni.
Néhány héttel ezelőtt egy leukémiás kislánnyal a karodban ünnepelted a győzelmet a pályán. Hogy került oda hozzád és mit jelentett számodra ez a pillanat?
Nagyon sokat jelentett nekem! Előtte párszor a feleségemmel már meglátogattuk őt és családját és azt kell mondanom, hogy egyetlen futballistában, – azok közül akiket ismerek, – nincs akkora lélekerő és harci szellem, mint benne! Megtiszteltetés volt számomra menni vele egy kört a pályán!
És legvégül: mit üzensz haza a környékbeli labdarúgóknak, edzőknek, drukkereknek?
Az edzőknek mit is mondhatnék, hiszen nem vagyok edző, így nincs ,,jogom” véleményt alkotni róluk. Amit mondhatok, hogy képezzék magukat folyamatosan és minden negatív dolog mellett, – ami mostanában éri őket, – ne adják fel és csinálják tovább, hisz edző nélkül nincs csapat. Ugyanolyan fontos láncszemek, mint a játékosok! A játékosoknak viszont tudok egy-két dolgot tanácsolni! Az egyik és talán a legfontosabb, hogy alázat és munka nélkül nincs siker! Van egy közmondás itt kint nálunk, amit kiírtak hatalmas betűkkel az edzőközpont falára: „A tehetség nem győzhet a munka ellen, viszont a munka mindig győz a tehetség ellen, ketten együtt pedig verhetetlenek!” Nagyon tanulságos! Továbbá, bízni kell az embernek magában, fel kell állítani egy célt és mindent megtenni érte, ez a minimum. Szerintem ami miatt rengeteg magyar tehetség elkallódik, az azért van, mert megelégednek az NB1-el. Nem szabad megelégedni soha! Mindig van feljebb! Személyes tapasztalatból mondom ezeket, én ezek szerint csináltam, csinálom a dolgom és nekem bejött. Remélem másoknak is bejön, mert nem lehetetlen! Drukkereknek meg annyit, hogy járjanak meccsre minél többet és szurkoljanak a csapatnak, próbáljanak pozitívan hozzá állni a magyar focihoz, tudom hogy nehéz, mert nem világszínvonal… messze van nagyon tőle, de akkor is a miénk. Nekünk is vannak olyan periódusaink, amikor az ember a fejét fogja, hogy mekkora amatőrök vagyunk, de a következő meccsen megint teltház van. Mert szeretik a klubbot és ha másért nem, de a klubbért kijönnek és szurkolnak. Nem bántásként mondtam ezeket, csak észrevétel. Egy kis szemléletváltás nagyon szép élménnyé tehet egy szombat délutánt.
[ad 2]