? A nap témája: Magyar kutatók szerint nincsenek bizonyítékok az 5G káros hatásaira

Még el sem terjedt a világban, de máris az összeesküvés-elméletek egyik legkedveltebb tárgya az 5G technológia. Még a koronavírus-világjárvánnyal is összefüggésbe hozták, az idevonatkozó teória szerint az egész pandémiát csak azért robbantották ki – természetesen mesterségesen – hogy ennek leple alatt globálisan bevezessék az 5G-t.

Éppen ezért tartotta fontosnak a Magyar Tudományos Akadémia, hogy a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat egyik napját ennek a témának szentelje. Az előadások középpontjában az 5G egészségügyi és környezeti hatásai álltak, amelyekkel kapcsolatban az előadók több tévhitet is igyekeztek eloszlatni.

Dr.Thuróczy György, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nem-ionizáló Sugárzások Osztályának vezetője azzal kezdte, hogy

az elmúlt 50-60 évben jelentős mértékben növekedett környezetünkben a ránk ható rádiófrekvenciás sugárzás, de ez még bőven belül van az egészségügyi határértékeken.

Ezt mutatják a különböző nemzetközi mérések a rádiójeleket közvetítő bázisállomásokat sugárzásáról, valamint azok a Magyarországon 2016-17-ben végzett mérések, amelyek a mobil és más vezeték nélküli technológiák általi kitettséget kutatták.

Az előadó megismertette a hallgatóságot a fajlagos elnyelt teljesítmény (SAR) mutatójával, amely azt méri, hogy az emberi test hány watt rádiófrekvenciás sugárzást nyel el. A legnagyobb behatás értelemszerűen a fejet éri, ez akár 30-70% is lehet, de mértéke függ a telefonok típusától – minél nagyobb egy telefon, annál kisebb az elnyelődés, tehát a kitettség csökkenő tendenciát mutat a okostelefonokkal – és az sem mindegy, hogy mennyit telefonálunk és a mobilt milyen közel tartjuk a fejünkhöz. Befolyásoló tényező a fej mérete, sőt, a vétel minősége is: gyengébb térerőnél nagyobb a kisugárzás. Tehát gyakorlatilag lehetetlen általános érvényű adatokat adni.

Az Európai Uniós határérték 2 W/kg, míg az amerikai 1,6 W/kg, de az eddigi vizsgálatok szerint a mobiltelefonok egyiket sem érik el.

Thuróczy György felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a jelenleg használatos 3G-4G telefonokat elsősorban hírközlésre, információ-szerzésre használják, addig az 5G az otthonokban főként már a háztartási gépek hálózatba kapcsolásáról szól majd. A több beltéri használat növelheti, a több célzott használat viszont csökkentheti a kitettséget.

A következő előadó, dr. Nagy Lajos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője bemutatta a hallgatóságnak az 5G-hez használt térbeli multiplexális antennarendszereket, amelyek több cellás antennákkal növelik a hálózatsűrűséget. Ez azt jelenti, hogy nem használnak fel több teljesítményt a sugárzásra, mint eddig, viszont nagyobb mennyiségű adatátvitelt tudnak elérni, és ez összességében a felhasználói sugárterhelés csökkenését eredményezi. Ebből következik, hogy

az 5G-rendszerek – bár a teljes bizonyossághoz további, széles körű mérésekre lesz szükség, – lényegesen kisebb sugárzást bocsátanak ki, mint a jelenleg már kivezetés alatt lévő 3G, vagy a manapság legjobban elterjedt 4G rendszerek.

Minél kisebb egy sugárzás hullámhossza, annál nagyobb a frekvenciája, és ez összefügg károsító hatásuk mértékével is – hívta fel a figyelmet Sáfrány Géza, az NNK Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Főosztályának vezetője.

A kis hullámhosszú ionizáló sugárzások sejtkárosodást okoznak, ellentétben a nagy hullámhosszú, nem-ionizáló sugárzástípusokkal. A nagyobb frekvencia következtében a sugárzás kevésbé mélyre hatol az emberi szervezetbe.

Míg a 2G-4G által használt 800 – 2500 MHz közötti frekvencia-sávoknál a behatolás mélysége néhány centiméter lehet, az 5G-nél, 6GHz felett, legfeljebb néhány milliméter, vagyis a bőr felső rétegeibe juthat csak be a sugárzás.

Elképzelhető azonban az úgynevezett bystander-hatás, mely szerint a sugárzástól érintett sejtek befolyásolhatják más sejtek működését is. Mindazonáltal Sáfrány Géza szerint, ha a kutatók eddig a 2G-4G hálózatoknál nem mutattak ki károsító hatást, nem valószínű, hogy az 5G-nél ilyen eredményre jutnak.

Vannak olyan tudományos nézetek, melyek szerint a rádiófrekvenciás sugárzás rákkeltő lehet, ezt gondolja például a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség is (IARC). Sáfrány Géza szerint ezt mindeddig nem bizonyították egyértelműen, de kizárni sem lehet.

A bizonytalanság egyik oka, hogy a kutatásokban gyakran olyan egyszeri, rendkívüli dózisú sugárzásokról van szó, amelyekre a mindennapi életben ritkán van példa. De az is problémát jelenthet, hogy a kutatók egymástól elkülönült frekvenciákat vizsgálnak, ahogyan azok a valóságban nemigen jelentkeznek, és nem veszik figyelembe azt sem, hogy a sugárzás károsító hatása összeadódhat más környezeti ártalmakkal. Éppen ezért mindezeknek a tisztázásához további kutatásokra van szükség.

Hernádi István, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tanszékvezetője az elektromágneses terek idegrendszeri hatásai felől közelítette meg az 5G problémáit. A gyógyításban is széles körben használt transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az erősen pulzáló mágneses mezők befolyásolhatják az agyi ritmusokat.

Kollégáival az egyetem TNRG Humán Magatartási Laboratóriumában azt vizsgálták, hogy hat-e a mobiltelefon az agy működésére. Egy egyszeri, 15 perces 3G-nek megfelelő rádiófrekvenciás besugárzással kimutatták, hogy az nem változtatja meg a figyelmi működéseket és az agyi hullámritmusokat. Nem mutattak jelentős változást a neurokognitív vizsgálatok sem. A kísérlet harmadik szakaszában 60 perces, 40 cm-ről történő akut wifi-besugárzást végeztek önkénteseken. Végül arra voltak kíváncsiak, hogy változtat-e 3G-s vagy 4G-s besugárzás a hőmérsékleti fájdalomküszöbön?

Összességében megállapították, hogy az eddigi rendszerek legfeljebb enyhe módon avatkoznak be az agyhullámokba, de ez nem hat ki magatartásunkra.

Ezekből a kutatásokból kiindulva kell majd folytatni a méréseket az 5G esetében is, már csak azért is, hogy mielőbb eloszlassuk az emberekben lévő félelmeket és tévhiteket – hangsúlyozta Hernádi professzor.

Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi igazgatója egy tágabb értelmű „közegészségügyi” problémáról, az 5G társadalmi kontrolljának szükségességéről beszélt.

Az emberi viselkedést jobban meghatározzák a társadalmi kontroll informális, mint formális mechanizmusai – mondta. Megállapította, hogy a formális kontroll, tehát az 5G-vel kapcsolatos várható törvényalkotás terén jól állunk, de ehhez szükséges növelni a társadalomban a bizalmi tőkét, mindenekelőtt nyilvános párbeszéddel.

Oberfrank szerint a nyilvános kommunikáció lehetőséget ad kölcsönös tájékozódásra, a társadalom felkészítésére az új technológiák befogadására, valamint a gazdasági és közpolitikai törekvések megértetésére. Ezek hiányában társadalmi konfliktusok, mély megosztottság léphet fel egy országban.

Az előadó példaként említett egy európai IPSOS-felmérést, amelyből kiderült, hogy kontinensünk polgárai nincsenek tisztában az 5G technológiai jelentőségével és annak lehetőségeivel, ugyanakkor a közvélemény-kutatás nem kérdezett rá a vele kapcsolatos félelmekre. Pedig – figyelmeztetett Oberfrank Ferenc – ezzel is összefügg, hogy egyre erősödnek az olyan tendenciák, mozgalmak, amelyek szembeállítják a technológiai fejlődést a gazdasági felzárkózással, vagy

mint az első ipari forradalom „géprombolói”, egyenesen megsemmisítenék az 5G technológiát.

A jövőben szerinte azok kerülnek előnybe, akik jól tudják kezelni ezeket a  felmerülő konfliktusokat, akár menetközbeni korrekcióval. A konfliktusok rossz kezelésének viszont súlyos ára van: lemaradás a nemzetközi versenyben, és olyan mélyülő belső megosztottság, ami öngerjesztő folyamatokat indíthat el.

(szeretlekmagyarorszag.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink