Mindent megtesz az olvasás népszerűsítéséért a Galamb iskola

Katalogizált, számítógépekkel felszerelt könyvtárat és diákklubot működtetnek a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában, az Ültess fát, olvass alatta könyvet akció részeként pedig péntek délelőtt elültettek egy szilfát.

A pályázatot 2019-ben indította el a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár. Több mint 191 könyvtár adta be a pályázatát tavaly, a kezdeményezés pedig olyan jól sikerült, hogy átvette a kultúráért felelős államtitkárság. Idén már ők írták ki a pályázatot, ehhez csatlakozott a makói iskola.

Péntek délelőtt az iskola diákjai elültették a szilfát

Horváth Zoltán elmondta, maximális támogatást kaptak: 15 ezer forintot favásárlásra, 50 ezer forintot egy előadás megtartására nyertek el. A vírushelyzet miatt az előadást még nem tartották meg, a fát viszont most, november végén elültették az iskola udvarán. – Remélem hosszú évek múlva is itt lesz, a környezetét pedig megszépíthetjük tavasszal, padokkal, hogy a könyvtárból kölcsönzött könyveket olvasgassák alatta a diákok – fogalmazott az igazgató.

Ugyanis a pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az olvasásra. Az iskola könyvtárában 11 ezer kötet található, többsége ingyen tankönyv és szakmai, de szépirodalom is rendelkezésre áll. A könyvtár sorsa egyébként igen hányattatott volt. Az igazgató tájékoztatása szerint 20 évvel ezelőtt a régi kollégiumban volt, majd 2010-ben áthozták az egykori, kisméretű szolgálati lakásba.

A szolgálati lakást alakították át diákklubbá

Ennek a helyén alakították ki a diákklubot, a volt fizika terem és szertár helyére áthozták a könyvtárat – itt 12 állomásos informatikai szekció is található. Juhász Zoltán nyugdíjba vonulása után Joóné Tímeát vették fel, aki a gyermekkönyvtárban volt és az általa szervezett programoknak köszönhetően az iskola könyvtára egyre népszerűbb.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink