A nap témája: Veszélyhelyzetben nem mondhatnak fel az egészségügyi dolgozók, a másodállásuk még mindig kérdéses

A másodállások korlátozásában továbbra sem engedett a kormány, derül ki a 444 cikke szerint a Magyar Közlönyben szombat este megjelent kormányrendeletből. A lap azt írja, a legkényesebb kérdésben, azaz a másodállások korlátozásában a kormány egyelőre nem nyitott a kompromisszumra, és a korábban kiszivárgott hírekkel szemben nem is halasztják 2023-ig a másodállások vállalásának korlátozását. Felmondani pedig veszélyhelyzet alatt a jövőben nem lehet.

A jelenlegi tervek szerint az új munkaszerződések megkötési határideje 2021. március 1-e lesz, a másodállással kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokat pedig majd egy külön rendelet szabályozza.

A kormány ugyanakkor hajlandó volt változtatni abban, hogy az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelező kirendelhetőségének idejét normál helyzetben 1+1 évről a munka törvénykönyvében meghatározott évi 44 napra csökkenti, valamint egy sor kivételt megfogalmaztak arról, hogy a gyermekeket nevelő dolgozók mikor nem vezényelhetők át.

A Magyar Rezidens Szövetség szerint a rendeletek közül az a legfontosabb, hogy

  • A veszélyhelyzetben a kormányt megillető jogkörrel élve kitolták az új munkaszerződés megkötésének határidejét, ami 2021. március 1. lesz.
  • Január és február hónapra már az új bértábla szerinti bérek járnak (hacsak valakinek nem volt magasabb a jelenlegi illetménye). Értelmezésükben ezeket az emelt összegeket a rendes időben, tehát nem utólag fogják kifizetni.
  • Ugyanakkor korlátozásként 11.29-től bevezetésre került, hogy a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban egy Kormányinfón lezárult álvitákról beszélt, valamint azt mondta, az orvosi kamara javaslatait el tudják fogadni, a másodállással összefüggő vita pedig rendezhető.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink