A PDSZ is tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen – közölte a PDSZ vasárnap az MTI-vel. Hangsúlyozták: az egyetemek alapítványba átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár. A szakszervezet emellett úgy véli, hogy a kormány mindannyiukat megrövidíti azzal, hogy állami támogatások vesztik el közpénz jellegüket.

Az egyetemek magánosításával közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe, megszűnhet az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága, és a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével az egyetemen foglalkoztatottak a munkavállaló-ellenes Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek – fogalmaztak a tiltakozásban.

Mint írták, a modellváltás miatt a pedagógusok elvesztik jogukat a jubileumi jutalomra, és a felmentési korlátozások többé nem lesznek érvényesek rájuk, azaz a munkáltató számára nemkívánatos munkatársaktól könnyen és olcsón meg lehet válni, mivel mind a felmondási idő, mind a végkielégítés kevesebb lesz, mint a közalkalmazotti jogviszonyban. Továbbá kevesebb lesz a szabadság, és megszűnik az állásfelajánlási kötelezettség, vagyis nem kell pályázni, a munkáltató a ,,csókosokat” kénye-kedve szerint alkalmazhatja, adhat nekik vezető megbízást – tették hozzá.

A szakszervezet szerint a legnagyobb vesztesek a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők lesznek. Az átalakítást követően ugyanis már nem kérelmezhetik a felmentéssel történő jogviszony-megszüntetést. Ezzel nem kevesebb, mint kilenc havi illetménynek megfelelő pénztől fosztják meg őket – mutat rá az érdekképviselet.

A tiltakozásban a PDSZ úgy fogalmazott: a szakképzésben dolgozók kálváriája, majd az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) „szétverése” annak az előképe volt, ami a magyar egyetemekre vár most. Álláspontjuk szerint a ,,Corvinus-modellnek csúfolt” kiszervezés nem hozta meg a nyugati alapítványi egyetemek szabadságát és függetlenségét.

A szakszervezet a tiltakozásban a dolgozók jogainak védelmét, az egyetemi autonómia helyreállítását, a közpénz és a közvagyon védelmét követelte, írja az MTI. 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »