Megfenyegette a testvérét feljelentőket

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly januárban arra akarta kényszeríteni a testvérét feljelentő két nőt, hogy vonják vissza azt – közölte az ügyészség kedden.

A vádirat szerint egy anya és lánya 2020. január elején testi sértés miatt tettek feljelentést a vádlott testvére ellen a rendőrségen. A nyomozást a nyomozó hatóság elrendelte, és a feljelentőket tanúként ki is hallgatta. A tanúkihallgatást követő héten a vádlott a késő délutáni órákban becsengetett a feljelentők házába. Mikor kimentek ajtót nyitni, a vádlott a két nőnek a zárt bejárati kapu túloldaláról azt kiabálta, hogy ő a feljelentett férfi testvére és követelte, hogy vonják vissza az feljelentésüket, különben „mindkettőjüket kinyírja”. Szavainak nyomatékot adva a vádlott a kapuba legalább két alkalommal bele is rúgott.

A vádlott fenyegetése ellenére az anya és a lánya a feljelentést nem vonták vissza és nem tettek a vádlott akaratának megfelelő vallomást sem.

A vádlottat a járási ügyészség két rendbeli, büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletével vádolja. A vád tárgyává tett bűncselekményt az követi el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy büntetőügyben a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse. A cselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink