? Jakab: nyitni kell, az embereknek vissza kell adni az életüket!

Egyre többen veszítik el a megélhetésüket, akinek volt, az is felélte már a megtakarításait, az egészségügy kimerült, több iparág szétesett, az emberek segítséget várnak a kormánytól – erről Jakab Péter beszélt hétfőn az Országgyűlésben.

A Jobbik elnöke bírálta, hogy a válság alatt államtitkárok kaptak jutalmakat kiemelkedő teljesítményük elismeréseként azon ápolók és más ágazatok dolgozói helyett, akik a járvány alatt folyamatosan szolgáltak. Kérdőre vonta a kormánypárti képviselőket amiatt, hogy Németh Szilárd államtitkárnak vajon milyen kivételes képessége lehetett, de kiemelte Orbán Balázst és Dömötör Csabát is, kijelentve:a hazudozásért és lopásért nem dicséret, hanem büntetés jár.

A frakcióvezető kifogásolta azt is, hogy a kormány újabb nemzeti konzultációt indít, a politikus szerint ez ugyanis arra utal, hogy a felhatalmazási törvény sem volt elegendő segítség a döntéshozatali folyamatok során.

Nem tudják eldönteni, hogy lehet-e inni egy kávét egy presszóban, vagy csak a tömött buszon szabad utazni

– mondta Jakab.

Nyitni kell, különben végleg bezárunk –  jelentette ki a jobbikos politikus, sürgetve a kormányt, hogy kezdje meg a járványügyi korlátozások fokozatos és szakszerű enyhítését.

Jakab Péter napirend előtti felszólalásában kritizálta Mészáros Lőrinc kormányzati strómant is, aki a válság ellenére 400 milliárdról 500 milliárd forintra növelte vagyonát.

„Honnan vették el ezt a pénzt?”

– kérdezte, rávilágítva, hogy Orbán Viktor barátjának már több pénzt írattak a nevére, mint amekkora vagyona a brit királynőnek van, pedig Mészáros – mint fogalmazott – „csak egy udvari bolond”.

A frakcióvezető rávilágított, úgy nőtt 4 százalékkal a minimálbér, hogy közben 7 százalékkal gyengült a forint, tehát összességében negatív folyamat zajlott le.

„Ne szórakozzanak, ne konzultálgassanak, ne provokálják tovább az embereket, mert éhséglázadás lesz”

– magyarázta Jakab, aki szerint a kormánynak minden anyagi és jogi eszköze megvan rá, hogy rendezze a válságot, ha pedig ez a kétharmados többséggel sem működik, akkor adják vissza a mandátumukat és keressenek más munkát.

Válaszában Orbán Balázs államtitkár amiatt gyúnyolódott Jakab Péteren, mert a jobbikos politikus „dühös”, majd szokás szerint azért bírálta, mert jobboldali pártként összefogott a baloldali pártokkal az ellenzéki összefogás keretében.

Felszólalásában újra elmondta azokat a panelmondatokat, hogy az ellenzék nem támogatta a járvány elleni védekezést, sőt Jakab Pétert egyenesen oltásellenesnek nevezte amiatt, mert egyelőre nem bízik a kínai vakcinában.

Ezt követően Orbán Balázs odáig jutott, hogy valójában az ellenzék az egyik legnagyobb akadálya az újranyitásnak.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »