Beoltottnak vallották magukat, de súlyos tünetekkel kerültek kórházba

Hivatalból eljárást indított a Temes megyei rendőr-főkapitányság több, az egyik temesvári kórházba beutalt koronavírus-fertőzött ügyében, aki azt állította magáról, hogy be van oltva, ám a betegség súlyos tünetei jelentkeztek nála – számolt be róla a kronikaonline.ro.

A helyi Tion hírportál beszámolója szerint a rendőrség azután indított bűnvádi eljárást az ügyben, hogy a temesvári orvosok több tucat hasonló esetről számoltak be. Cristian Oancea, a temesvári Victor Babeș járványkórház igazgatója a hírportálnak elmondta, hogy kollégái olyan esetekkel keresték meg, amikor valakik beoltottnak vallották magukat, oltási igazolást is felmutattak, azonban a betegség olyan súlyos tünetei jelentkeztek náluk, ami orvosi szempontból nem lenne indolt.

Az orvosok így arra gyanakszanak, hogy ezek a személyek „fű alatt”, feketén kaptak oltási igazolást, de valójában nincsenek is beoltva.

A Temes megyei rendőr-főkapitányság bejelentette, hogy hivatalból bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett az ügyben okirat-hamisítás és a járvány leküzdésének akadályozása gyanújával. A temesvári kórházakban szerdán 72 személyt ápoltak koronavírus-fertőzéssel, közülük 17-et intenzív osztályon – közölte a román híroldal.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink