Közelednek a választások – az ÁSZ az ellenzéki pártokat ellenőrizte

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalójában az írta: a szabálytalanságok arra mutatnak rá, hogy a pártok nem gondoskodtak a korábbi ellenőrzéseken feltárt hiányosságok megszüntetéséről, annak ellenére, hogy ezt az ellenőrzési megállapításokra készített intézkedési terveikben vállalták.

A jelentés szerint a számvevőszék a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika (LMP – Magyarország Zöld Pártja), a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért Párt gazdálkodását ellenőrizte.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy a Magyar Szocialista Párt 2019-2020-ban a törvényes gazdálkodás alapvető szabályozási feltételeit biztosította. Ugyanakkor a 2019-2020-as könyvvezetése és gazdálkodása során a jogszabályi előírásokat nem tartotta be, emiatt a pénzügyi kimutatásai nem voltak megalapozottak.

A jelentés szerint a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd 2019-2020-ban nem biztosította a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeit. A 2019-2020. évi könyvvezetésük és gazdálkodásuk során a jogszabályi előírásokat nem tartották be, emiatt pénzügyi kimutatásaik nem voltak megalapozottak.

Hozzátették: az ÁSZ a megállapítások alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

A pártoknak évente be kell számolniuk a törvényi keretek szerinti gazdálkodásukról, és az előírások szerint a számvevőszék a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását kétévente ellenőrzi. A pártok pénzügyi beszámolója alapján az ellenőrzés visszajelzést ad arról, hogy a pártok eleget tettek-e az alaptörvényben és a párttörvényben a pártként működéshez előírt alapvető követelményeknek, gazdálkodásuk törvényes és átlátható volt-e – emlékeztetett az összefoglalóban a számvevőszék.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »