Negyvenezren tüntettek Bécsben, százezren Franciaországban

Franciaországban a kormány az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét. Bécsben többek között a védőoltás kötelezővé tétele ellen tüntettek.

Franciaországban 105 200-an vettek részt a megmozdulásokon, csak Párizsban 18 ezren vonultak utcára. Zavargásokra is sor került, amelyekben tíz rendőr megsérült. Harmincnégy embert előállítottak. A december 18-i tiltakozáson negyedennyien vettek részt.

Emmanuel Macron francia elnök a héten azt mondta: kifejezetten bosszantani szeretné az oltatlanokat. Szavai országszerte nagy felzúdulást keltettek.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben. Január 15.-től – a törvénytervezet értelmében – ezekre a helyekre kizárólag a háromszor oltottak léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig nem vehetik igénybe a szolgáltatásokat. 

A franciák 79 százaléka megkapta már az első oltását, 77,1 százaléka pedig a másodikat is.

Az osztrák rendőrség szerint a bécsi tiltakozás nagyrészt békés volt, de egy ponton fel kellett tartóztatni a tiltakozókat, mert megpróbáltak áttörni a rendőrségi kordonon, és több embert őrizetbe is vettek. A rendezvényt több mint ezer rendőr biztosította.

Ausztria az első európai uniós tagállam, amely általános oltási kötelezettséget rendelt el. A szabályozás a jövő hónapban lép érvénybe.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »