Szinte két ,,makónyi” magyar hunyt el covidban

Már 40 ezer ember hunyt el koronavírus következtében Magyarországon. Továbbra sincs érdemi járványkezelés, felvilágosítás, elegendő számú tesztelés, ahogyan a lakosság sem kap őszinte, tényalapú, transzparens tájékoztatást. 

Az ellenzéki pártok szerint ez a szám is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott. Most, hogy az ötödik hullám elején járunk, tartanunk kell attól: az eddigieknél is nagyobb számban veszíthetjük el honfitársainkat. Felszólítják a kormányt, hogy ne nyerészkedjen a járványon, hanem tegye ingyenessé a lakosság számára a teszteket, és folytasson valódi járványkezelést. Kijelentették:

Tarthatatlan, hogy ilyen súlyos helyzetben a kormány érdemben nem lép semmit, pedig vasárnap maga az egészségügyért felelős miniszter jelentette be: minden eddiginél többen halhatnak meg a járvány ötödik hullámában.

Az Egységben Magyarországért (Jobbik, DK, LMP, MMM, Momentum, MSZP, Párbeszéd) felszólítja minden idők legérzéketlenebb, legkapzsibb kormányát, hogy hagyjon fel a saját koronavírus-bizniszeivel, és – ha már eddig nem tette meg – foglalkozzon érdemben a kiszolgáltatott magyar emberekkel. Követelik, hogy

  • az Orbán-kormány indítson minden eddiginél átfogóbb oltási kampányt,
  • döntsön a negyedik oltás beadásának lehetőségéről,
  • bővítse a tesztelési kapacitásokat
  • és biztosítson elegendő megbecsült szakembert az általa lepusztított egészségügyben.

Az Egységben Magyarországért részvétét fejezi ki 40 ezer elhunyt honfitársunk családjának. 

„Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.”

– hazudta Orbán Viktor 2020. szeptember 16-án.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink