A Tisza és a Maros alsó szakaszának településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védő, 80 kilométeres gátrendszerét vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói roncsolásmentes módszerekkel – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal együttműködve végzett vizsgálatok során a szakemberek földradart, elektromos ellenállás tomográfiát és GPS-t is használnak, amelyekkel a nem ritkán 100 évnél is régebben emelt gátak magasságában, szerkezetében és összetételében bekövetkező változásokat lehet kimutatni.
A georadar elektromágneses hullámokat bocsát ki a felszín alá, melyek visszaverődnek a réteghatárokról és különféle anyagokban különböző sebességgel terjednek. A visszaérkező hullámok tulajdonságaiból lehet következtetni arra, hogy mi van a felszín alatt.
Sipos György, az SZTE Geoinformatikai Természeti és Környezetföldrajzi Tanszék, valamint a kutatás vezetője kifejtette, a jórészt a 19. században emelt, majd többször is magasított földművek szerkezete nagyon összetett, hagymahéjszerűen épülnek egymásra a rétegek. Mivel nagyon régi építményekről van szó, az építésük dokumentációja hiányos.
A töltések állapotának megismeréséhez tudni kell, milyen anyagokból állnak, hol vannak a réteghatárok, szerkezeti eltérések. A közvetlen – fúrásokkal vagy szelvények feltárásával járó – vizsgálatok nagyon időigényesek, és az árvízbiztonság szempontjából sem előnyösek, ezért egyre inkább a roncsolásmentes sekély geofizikai módszerek kerülnek előtérbe.
A klímaváltozás és a térségünkben tapasztalható általános szárazodás következtében az árvízi kockázat általánosságban csökken ugyan, de az extrém időjárási jelenségek, mint például a hirtelen lehulló nagy mennyiségű eső és az emiatt kialakuló nagyon magas árvizek lehetősége számottevő marad. Továbbra is előfordulhatnak rekordméretű árvizek, melyekkel a vízügyi hatóságoknak és a gátaknak is meg kell küzdeniük.
A kutatók három fontos dolgot vizsgálnak: a szerkezeti változásokat, az anyagösszetételt és az esetleges üregek jelenlétét. A töltések felépítésére jellemző, hogy belül egy vizet nem áteresztő agyagmagot építettek a készítők, és erre terítették az újabb és újabb rétegeket. Fontos a vízzárómag mérete, minősége, illetve az ezt borító rétegek száma, szerkezete. A töltéseken átszivárgó víz a réteghatárok mentén könnyebben utat talál, a hosszirányú szerkezetváltozások miatt pedig árvízvédelmi szempontból kritikus területek alakulhatnak ki. Az építkezések során a helyben elérhető anyagokra támaszkodtak, így előfordulhatnak homokosabb összetételű gátszakaszok, ahol a víz könnyebben szivárog.
A szakemberek a terepen végzett mérések adatait számítógépen elemzik, majd összevetik a kontrollfúrások, a korábbi mérések, valamint a vízügy által dokumentált árvízi jelenségek, például szivárgások helyével. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mérésekkel azonosított eltérések sűrűsödése egybeesik az árvízi jelenségek megjelenésével.
A kutatási eredmények szerint a radaros és elektromos mérésekkel előre lehet jelezni, hol van nagyobb esély az árvízi jelenségekre, így könnyebb megtervezni a gátak fenntartásához szükséges beavatkozásokat, illetve megszervezni a védekezést.
(MTI)