Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezetett

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki korábbi ittas vezetése miatt nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, és a rendőrök elől is elhajtott.

A vádirat szerint a férfit 2021. tavaszán ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bíróság pénzbüntetésre ítélte és 1 évre a közúti járművezetéstől eltiltotta. A büntetést követően a járási hivatal elrendelte a vádlott vezetői jogosultságának szünetelését is.

A férfi mindezek tudatában 2021. október 24. napján, délután, szeszes ital fogyasztását követően motorra ült, amivel Szegeden közlekedett, majd amikor a rendőrök igazoltatni akarták, elhajtott. A hang és fényjelzéseket használó rendőrök a járőrautó hangszóróján többször is eredménytelenül szólították fel a férfit, hogy álljon meg. Az üldözésnek az vetett véget, hogy a férfi a kavicsos útpadkára sodródott, és a motor leállt.

A járási ügyészség a férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Vizsgálják a Tisza és a Maros gátrendszerét

A Tisza és a Maros alsó szakaszának településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védő, 80 kilométeres gátrendszerét vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói roncsolásmentes módszerekkel – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Tovább »

Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezetett

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki korábbi ittas vezetése miatt nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, és a rendőrök elől is elhajtott.

Tovább »

Indul a szúnyoggyérítés

Április 25-én kezdődik a központi szúnyoggyérítés, amelyet idén is a katasztrófavédelem koordinál. A szakemberek április végén a Tisza-tónál és Szolnoknál biológiai módszerrel lépnek fel a vérszívók ellen.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vizsgálják a Tisza és a Maros gátrendszerét

A Tisza és a Maros alsó szakaszának településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védő, 80 kilométeres gátrendszerét vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói roncsolásmentes módszerekkel – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Tovább olvasom »