Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Ők kiszámolták, hogy a pedagógus követelése összesen 230 ezer forint. A keresetet tavasszal adták be a szegedi bíróságra.

Onnantól, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ megkapta a keresetről az értesítést, elkezdődött az ellenem folyó brutális bosszúhadjárat

– összegzett a pedagógus a HVG-nek, aki szerint a tankerület vezetőjének az volt az első követelése az igazgató felé, hogy rúgják ki őt az iskolából. Ehhez azonban szakmailag kellett volna alkalmatlannak nyilvánítani. Állítása szerint ezt követően bement az órájára az igazgató, ami után leminősítette a munkáját. Majd az iskola vezetője a tanév végén közölte vele, hogy nem fogja a szerződését meghosszabbítani.

A  pedagógus azt mondta, a története nem egyedülálló,

és a kollégáitól úgy tudja, hogy évek óta próbálják megrövidíteni a belépő tanárokat.

A pedagógus több ízben kereste Hajnal Gabriellát, a Klebelsberg Központ vezetőjét, de választ nem kapott. A panasz elkerült Maruzsa Zoltán államtitkár elé, aki semleges választ adott.

Iskolakezdéskor végül azzal szembesült, hogy kizárták az idei tanévre szóló tantárgyfelosztásból, azaz nem kapott órát, és egy kis településre akarták átirányítani tanítani. Azzal fenyegették, hogy ha nem vállalja, felmondanak neki, de ezt jogilag egyelőre nem tehetik meg.

A tanárnő azt állítja, ezután el kellett viselnie az igazgató további brutalitásait: a mostani tanév elején hol arrogánsan megkövetelte, hogy járjon be az iskolába, hol lealázva nekirontott, hogy mit keres az iskolában, ha nincs számára kiadott óra. Jelenleg otthon van, mert az igazgató felmentette a munkába járás kötelezettsége alól.

Az érintett tankerület-vezető, Miklós Anikó a HVG megkeresésére közölte, hogy jelenleg munkajogi vita van a munkáltató és az egyik pedagógus között, és jogerős ítélet hiányában a tankerület nem foglal állást folyamatban lévő ügyben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink