A Volánbusz szerint kevesen vettek részt a sztrájkban

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint hétfőn, a sztrájk második napján a várakozásnak megfelelő számú Volánbusz dolgozó támogatta a bérharcot. Ma már a helyi járatos autóbuszvezetők, karbantartó szakmunkások és a szellemi dolgozók is csatlakozhattak a munkabeszüntetéshez.

A szakszervezet szerint Csongrád-Csanád megyében 30 százalékos volt a részvételi arány a 15 órai adatok szerint. Este azt közölték: 19 180 járat több mint a fele elindult ma és volt olyan műszak, ahol mindenki felvette a munkát. Úgy értékeltek, ha a holnapi bértárgyaláson a munkáltató továbbra sem közli a MÁV-Volán csoportnál dolgozók 2024. évre szóló bérfejlesztés mértékét, akkor ,,köszönjük ezt meg a sztrájktörőknek, akik ma felvették a munkát.”

A Volánbusz közleménye szerint a sztrájkban a teljes dolgozói állomány mindössze 14 százaléka vett részt. A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint – a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt. Hozzátették, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően januárban megkötik a 2024-es évre vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalókkal.

(Fotó: archív)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink