📷 A nyolcadikosokat várták a makói Keriben

Egy hagyományosabb programot, nyílt napot rendeztek kedden a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiumban. Az érdeklődők 9 ágazat 15 szakmáját ismerhették meg.

A mai nyílt nap az intézmény beiskolázási programjaihoz illeszkedett. Ezt megelőzően mentornapon és Mesterségek Éjjelén vehettek részt az érdeklődők. Most, januárban egy hagyományosabb nyílt napot rendeztünk – mondta el Papós András. A vendégek különböző tanítási órákon (magyar, matematika, történelem, angol) vehettek részt és megnézhették, hogyan szerepelnek az idejárók és hogyan zajlik egy tanóra.

A szaktanárok, oktatók is bemutatták, hogy egy adott szakmában milyen feladatok vannak és hol tudnának elhelyezkedni a jövőben a diákok. Zömmel makói nyolcadikos tanulók érkeztek, valamint a környező településekről is néhányan – tette hozzá az igazgató.

A Návayban pénzügy-számvitel, kereskedelem és webáruház, logisztika, szoftverfejlesztés, turisztika tanulható, valamint óvodai nevelő képzés is lesz szeptemberben. A szakképzésben kőműves, festő, ács, CNC-forgácsoló, hegesztő, kereskedelmi értékesítő osztályok indulnak.

Az iskola idén 100 éves, így terveznek még vetélkedőket, sportversenyeket, túrákat, amelyekre a nyolcadikos diákokat is várják.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink