Szalagot kaptak a makói Kerisek is

Február 8-án a Keri szakképző iskola tanulóinak tűzték fel a végzősöknek hagyományosan járó kék szalagot, annak jelképeként, hogy képzésük utolsó szakaszába léptek – tájékoztatta a Makói Csípőst hétfőn a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium. Az iskola tornatermében a diákok, tanárok és szülők együtt ünnepelték az összetartozás élményét, a diákok erőfeszítéseit, sikereit és az eddig közösen elért eredményeket.

Annak ellenére, hogy az idei szalagavató sokkal szűkebb körű volt a szokásosnál, – mivel a technikumi osztályok képzése egy évvel hosszabb, így ők jövőre az ötödik évben lesznek végzősök, – az ünnepi hangulat éppen úgy érezhető volt, mint mindig.

Az ünnepséget az iskola vezetője nyitotta meg, aki a mindennapokban, a jól végzett munkában megtalálható boldogságról beszélt, valamint az önmagunkért vállalt felelősségről. Az igazgatóhelyettes kitartásról, céltudatosságról és a szakma iránti elkötelezettséget összefűző szalagról szólt, illetve az elinduláshoz szükséges lelkesedésről.

Ezután következett az est főszereplőinek, a leendő kereskedőknek, gépi és CNC forgácsolóknak, festőknek és hegesztőknek bemutatása, akiknek az osztályfőnökök feltűzték a várva várt szalagot. A következő részben régi és mai diákok énekeltek, a Spirit Tánc Sport Egyesület és a Forgatós Táncegyüttes Keris tagjainak műsora még ünnepélyesebbé tette ezt az alkalmat.

A végzős diákok között vannak, akik már második szakmájukat tanulják, sőt akad olyan is, aki érettségi után jelentkezett szakmát tanulni. Az élethosszig tartó tanulás és a szakmaváltás, szakmaválasztás napjainkban egyre fontosabbá válnak, mivel a munkaerőpiac folyamatosan változik és fejlődik. Az emberek számára kínálkozó lehetőségek és kihívások előtt állva mind a felnőtteknek, mind a diákoknak szükségük van arra, hogy új készségeket szerezzenek, vagy akár teljesen más területen találják meg a szakmai érvényesülésüket.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink