Tézsla Gábor biztonságosabbá tenné az átkelést az Aradi utcán

A biztonságos közlekedés növelése érdekében a nap 24 órájában működő fényjelzéssel ellátott jelzőberendezések telepítése fontos a forgalmasabb gyalogátkelőhelyekhez – fogalmazott a Makói Csípősnek Tézsla Gábor. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje beszámolt arról is, hogy elengedethetlen a járdaprogram folytatása, az árkok rendbetétele, a közvilágítás fejlesztése.

Tézsla Gábor elmondása szerint a választókerületet járva többször felmerült a járdaprogram. Ezt a képviselőjelölt szerint mindenféleképpen folytatni kell, a már elavult, régi, nem biztonságos szakaszokat rendezni kell. Továbbá ott, ahol már elkészült, előfordul, hogy a térkövek megsüllyedtek, hiányoznak, vagy a járdaszegélyek törtek le. Hozzátette, minden munkát körültekintően kell elvégezni, óvni a természetet, a környezetet.

A vízelvezető árkok állapotát is lényegesnek nevezte. Több helyen műszakilag is kifogásolható, valamint az átereszeket is át kell vizsgálni és javítani, ahol kell.

Fontosnak nevezte az elavult közvilágítás fejlesztését, korszerűsítését, bővítését. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje, – aki civilben klíma- és villanyszerelő, illetve biztonságtechnikai szerelő, – szerint ez nem csak az energiahatékonyságot szolgálja, hanem a biztonságot is. Nagyobb fényt adnak, éjszaka növelik a biztonságérzetünket és a cserénél a hálózati bekötések állapota is látszik.

Tézsla szerint a villanyoszlopok állapota is szörnyű: el vannak öregedve, be vannak dőlve pl. a Kertész utcán is. Azokat, amelyek nem menthetőek, ki kell cserélni – tette hozzá.

A képviselőjelölt kiemelte még a térfigyelő kamerarendszer karbantartását, új kamerák kihelyezését – a közbiztonság növelése miatt, hogy megvédjük értékeinket, ingatlanunkat, közterületeinket a rongálások miatt. Továbbá egy baleset során a hatósági is sokkal könnyebben el tud járni.

A biztonságos közlekedés növelése érdekében a nap 24 órájában működő fényjelzéssel ellátott jelzőberendezéseket telepítene a forgalmasabb gyalogátkelőhelyekhez. Ezek a berendezések figyelmeztető funkciójuknak köszönhetően felhívják gépjárművezetők figyelmét. Példának mondható a Megyeház – Aradi utcai körforgalomnál található átkelőhely, melyet nem csak a környéken lakók használnak, hanem nagyszámban a focipályára, táncházba érkező gyermekek, szülők is – tette hozzá Tézsla Gábor, a Lokálpatrióták képviselőjelöltje.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink