Kiderült, hogyan került a különleges faszobor Makó belvárosába

Czirbus Gábor alpolgármester, önkormányzati képviselő felháborítónak találta, ahogyan a makóiak reagáltak a közösségi médiában a Tömörkény utcában található faszoborra. A csütörtöki lakossági fórumon szó esett erről is.

A tegnapi fórumon Farkas Éva Erzsébet polgármester a körzetről szólva elmondta, a ,,nagyposta” épületének felújítása napirenden van és a jövőben másfajta szolgáltatások is megjelenhetnek az épületen belül, akár vállalkozók révén.

Czirbus Gábor a Tömörkény utca megújulását emelte ki: áttervezték a parkolást, ezáltal 9 új hely lett az autóknak, kicseréltették a társasházak kukáit is, ősszel pedig még bokrokat és fákat ültetnek. A kihelyezett szoborról szerinte elég negatív módon írtak a közösségi médiában a makóiak és nem értékelik, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a város fejlesztéséért, zöldítéséért.

Kifejtette, hogy a Maros c. alkotást Brzózka Marek szobrászművész, pedagógus készítette a Marosmenti Művésztelepen pár éve. Eddig a makói múzeum udvarán volt méltatlanul elhelyezve, a talapzatot, a kavicságy- és a kertészeti kialakítást Farkas Éva fizette magánemberként és Pál János, a városháza munkatársa. Czirbus szerint a kritizálóknak bocsánatot kellene kérnie az alkotótól és hozzátette, vannak még hasonló művek a múzeumban.

Lakossági jelzés volt, hogy megáll a csapadékvíz a Csipkesor esőcsatornájában, ugyanis tele van falevéllel; egy úr a Lónyai utcai forgalomlassítását kérte; egy másik pedig az északi elkerülő megépítéséről érdeklődött, ami mentesítené a Kölcsey utca forgalmát. A polgármester elmondta, hogy tervezési fázisban van – igaz, a Fidesz kormány már 1998-ban (!) megígérte, hogy kész lesz a makói elkerülő út 2001-ig.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

📷 Farkas Éva: nem adjuk a szuverenitásunkat!

1956 októberében a magyarok világos döntést hoztak, ahogy 2024-ben is elvárják tőlünk, a válságok korában. Mégpedig, hogy szabadságunkat, függetlenségünket, szuverenitásunkat nem adjuk – fogalmazott október 23-án Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó megemlékezésen.

Tovább olvasom »