A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületét járva gyakran nagyon érdekes történésekre figyelhetünk fel. Ilyen például az, amikor egy nagytermetű sast a nála jóval kisebb varjúfélék kergetik, üldözik – számolt be róla a nemzeti park a napokban.
A varjak kisebbek, fürgébbek, fordulékonyabbak, így a levegőben nem jelentenek rájuk kifejezetten veszélyt a sasok, azonban a fészkeikben lévő fiókákat, vagy a még ügyetlen, de már kirepült fiatal varjakat könnyűszerrel levadászhatják. Valószínűleg ebből adódik, hogy pimasz csipkelődéssel, folyamatos zaklatással igyekeznek elhajtani a területükről a hatalmas ragadozókat.
Nem ritka látvány, hogy amikor egy rétisas landol egy fasoron a pusztán, akkor néhány másodperc múlva már meg is jelenik néhány dolmányos varjú. Közvetlenül a sas mellett szállnak le, majd sorozatosan elkezdenek hátulról rárepülni, akár neki is ütköznek, csipkedik.
Igazán látványos természeti jelenet, ahogyan a sas mellett eltörpülő dolmányos varjú lapulva odaoson a sas mögé és csőrével csipkedi, húzogatja a faroktollait. A téli időszakban, amikor a nehezebb táplálékhoz jutni még gyakrabban figyelhetünk meg ilyen jeleneteket. Érdemes tehát nyitott szemmel járni a Körös-Maros Nemzeti Park tájait.
(Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu)