Itt a vége: az Ambrózfalva visszalépett a bajnokságtól

Mint arról beszámoltunk, a csanádpalotai vezetők miatt került veszélybe a focicsapat Ambrózfalván. Végül bekövetkezett a legrosszabb: Valki Alex leköszönő elnök bejelentette, hogy visszalépnek a bajnokságtól.

Az Ambrózfalva segítő jobbot nyújtott az egykor szebb napokat látott Csanádpalotai Futball Clubnak, akinek az elnöke, az akkor még polgármesterként tevékenykedő, Perneki László volt. A csanádpalotaiak még így sem tudtak kiállni, így a szövetség kizárta őket. A fúzió miatt megbüntették az „anyaegyesületet”, az Ambrózfalvát is. Végül a nagy gonddal tervezett Ambrózfalvi SK Sportbál elmaradt és az egyesület elnöke, Valki Alex is lemondott elnöki posztjáról.

Ma pedig közölte, sajnos egyesületük helyzete továbbra sem javult. A Csanádpalotával történt sikertelen fúzió, az elmúlt hetek tehetetlensége és az elbukott támogatások miatt nehéz, de szükséges döntést kellett meghoznia: visszaléptette a csapatot. Magyarul az Ambrózfalva a 2024–2025-ös bajnokság tavaszi szezonját már nem folytatja.

Valki hozzátette:

,,Ez a helyzet sajnos rávilágított arra is, hogy egyetlen ember hibája nem egy, hanem két klub vesztét okozta.”

Köszönetet mondott mindenkinek, aki szurkolt nekik és azoknak is, akik bármilyen formában támogatták őket.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink